2011. március 3., csütörtök

A velencei karnevál


Egész Olaszországban farsangi bulik, utcai felvonulások, farsangi édességek: ez a kb. két hét a farsangról szól. Európában a leghíresebb a velencei karnevál. Én eddig kétszer voltam. Először kb. 10 éve, Budapestről mentem egy utazási irodával, egy kétnapos útra, másodjára pedig Bolzanóból, egy szabadnapomon “leugrottam” Velencébe (oda-visszaút kb. 7-8- óra vonattal, de megérte!!).


Nekem nagy élmény volt mind a kétszer. Arra senki ne számítson, hogy Velencét meg tudja rendesen nézni, Dózse-palota, dóm, múzeumok, stb. A tömeg hatalmas, főleg a hétvégén, volt olyan utca vagyis inkább sikátor, ahová nem lehetett bemenni, mert akkora dugó alakult ki (emberekből, nem kocsikból), így lovasrendőr terelte a népet másik irányba…
Erre az egy-két napra szerintem inkább a hangulatért érdemes menni, a nevezetességeket hagyjuk inkább egy másik alkalomra.


Ami nekem nagyon tetszett és első alkalommal meg is csináltattam, az arcfestés volt. A Dózse-palota mellett, ahol kikötnek a vaporettók, volt erre lehetőség: a fél arcomra festettek ezüst és kék színű motívumokat. Éjszaka a másik oldalamon aludtam, hogy megmaradjon és aztán így mentem haza Magyarországra. Otthon az utcán kicsit furcsán néztek rám, ki tudja miért…



Idén Velencében február 26-tól március 8-ig rendezik meg a fesztivált, aki nagyon igyekszik, még elmehet ezen a hétvégén. A legjobb szerintem utazási irodával, mert így a szállás, parkolás nem a mi gondunk.
Annak, aki tud olaszul ajánlom a http://www.carnevale-venezia.net/ oldalt, itt sok információt megtalál.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése