2011. március 29., kedd

Káosz Lampedusán

Egy picinyke olasz sziget, gyakorlatilag közelebb Tunéziához, mint az olasz csizmához.
Kristálytiszta víz, napsütés, finom ételek, maga a paradicsom a nyugalomra, feltöltődésre vágyó emberek számára (képek itt).
Az utóbbi hónapokban azonban a lakosok számára szinte pokollá vált itt az élet. Fekvése miatt mindig is az illegális bevándorlók célpontja volt, de ami január óta történik tényleg felülmúl minden képzeletet. Az Észak-Afrikában kialakult helyzet miatt tömegesen érkeznek a menekültek, az olasz kormány pedig magatehetetlenül szemléli a történéseket. Próbálják persze őket olaszországszerte elhelyezni, de a helyzet kezelésére még nincsen semmilyen programjuk. Aki esetleg a térképet is nézegeti Lampedusa kapcsán, felvetheti azt a kérdést, hogy miért csak Olaszországba érkeznek a menekültek, hiszen Észak-Afrika különböző országaiból el lehetne jutni Spanyol-, Francia- és Görögországba is. Igen, csak az egyetlen ország, amelyik köztudottan nem lő a felbukkanó menekülthajókra az Olaszország, így csak ide próbálkoznak. A nagy részük nagyon is jól tudja, hogy nincs munkalehetőség, többen Franciaországba szeretnének majd átjutni, de egyelőre ez lehetetlen, az összes többi ország lezárta határait.
A helyzet napról napra súlyosabbá és kezelhetetlenebbé válik, az olasz politikusok hülyébbnél hülyébb ötleteket vetnek fel, pl. az olasz állam minden önként hazatérőnek adna 1500-1700 eurót…(????).
Szerdán mindenesetre 6 hajó érkezik majd a szigetre, hogy elszállítsa Olaszország más részeire a menekülteket, de a felmerülő kérdésekre: mi lesz utána velük, hogyan lehet megakadályozni további menekülthajók érkezését, … még nincs válasz.
Az alábbi videón jól látható a helyzet annak is, aki nem érti az olasz szöveget:
http://it.euronews.net/2011/03/25/lampedusa-migranti-senza-cibo-ne-acqua/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése