2013. június 20., csütörtök

Fák a magasban – Milánó

Egy érdekes cikkre bukkantam ma délelőtt. Két, rendhagyó toronyházat építenek Milánóban: nemcsak a házak tetejére, hanem az összes erkélyre fákat telepítenek. A sok-sok üveg-felhőkarcolóra kerestek a tervezők egy “zöld” alternatívát. A tervezés során persze nagyon sok tesztet végeztek: nem volt mindegy például, hogy milyen súlyú a föld, illetve hogy abban a magasságban mekkora erősségű szél fúj és hogy a fák mennyire tudnak ellenállni annak. Nagyon aprólékos munka áll a terv mögött. Ki tudja, talán ilyenek lesznek a jövő felhőkarcolói?
A cikket itt olvashatjátok el.

2013. május 30., csütörtök

Spárgás, húsos lasagne

Májusban minden héten készítettem valamilyen spárgás ételt. Kipróbáltam új recepteket is, mivel nem nagyon ismertem ilyen ételeket. Most a (szerintem) legjobban sikerült étel receptjét osztom meg veletek: ez egy spárgás, besameles, darált húsos lasagne.


 
Hozzávalók:
  • 6 lap lasagne (én egy percig előztem a lapokat)
  • egy kis darált hús vagy kolbász (én az Olaszországban kapható pasta di salsiccia-val készítettem. A magyarországi kolbászhoz nincs semmi köze, ebben az esetben jó a darált hús is.)
  • fél fej vöröshagyma
  • kb. 7 dl besamelmártás
  • 1 köteg zöldspárga
  • kb. 1 dl tej
  • egy maréknyi mogyoró
  • 10-15 dkg reszelt füstöltsajt (pl. scamorza)
  • olívaolaj
Kb. 7 dl tejből elkészítettem a besamelmártást (3,5 dkg vaj, 3,5 dkg liszt, egy kis szerecsendió és bors).
Egy kis olívaolajon megpirítottam a vöröshagymát, majd hozzáadtam a darált húst és tovább pirítottam.
Kb. 4 cm-es darabokra vágtam a spárgát és egy másik serpenyőben egy kicsit több olívaolajon, többször megkeverve elkészítettem ezt is. Amikor egy kicsit kihűlt, különválogattam a spárga szárának egy részét, apró darabkákra vágtam és kb. 1 dl tejjel összepürésítettem, majd hozzáadtam a besamelmártáshoz.
A tepsi aljára egy kis besamelt kentem, erre helyeztem az első lasagnelapot. (Az én tepsim elég nagy volt, így gyakorlatilag egy szintre két lap került.) A lasagnéra tettem spárgás besamelt, rászórtam a reszelt füstöltsajtot, a megpirított darált húst, a spárgadarabok egy részét, majd újra lasagnelap, rá a töltelék és így tovább, kinek mennyi réteg lesz a tepsi nagyságától függően. Az utolsó lasagnéra besamelt, néhány darab szebb spárgát tettem, megszórtam a reszelt sajttal és mogyoródarabokkal.
Kb. 20 percre 180°C-ra előmelegített sütőben készre sütöttem.
Nagyon finom, jól kiérezhető minden hozzávaló íze.

2013. május 28., kedd

Siena környéke: le Crete és a Chianti-vidék


Sienai hétvégénk utolsó programjaként a várostól délre fekvő dimbes-dombos vidéket fedeztük fel. Ezt a jellegzetes, agyagos tájat Le Crete-nek hívják.

Minden évszakban más-más arcát mutatja az erre látogatóknak: télen a kopár, tavasszal a zöld dombok ejtenek rabul, amelyek nyáron a nap égette fű hatására aranyszínűvé válnak, ősszel pedig a hajnali pára teszi őket sejtelmessé.

Itt-ott ún. Strada biancá-kat találunk: ciprusokkal szegélyezett földutak vezetnek a lankás dombok között, olykor egy-egy magányosan álló ház felé.
Mi a Sienából Ascianóba vezető úton haladtunk végig, egy kis kitérőt tettünk a Strada Bianca di Medane-n.

Csodálatos, nyugalmat árasztó táj, a dombok között itt-ott megbúvó kis tavakkal. Az agyagnak köszönhető színe révén olykor olyan, mintha a Holdon járnánk. (További képeket itt találtok.)

A Crete ámulatba ejtő vidéke után hazafelé vettük az irányt, az autóút helyett a Sienától északkeletre található Chianti vidékét érintve.

Tavasz lévén ez a környék nem volt annyira érdekes, nyár végén és ősszel lehet igazán csodálatos a sok-sok szőlőültetvénnyel.

2013. május 26., vasárnap

Időnként egy (jól) működő országról álmodom

Bizonyos időközönként minden évben egyszer csak eljutok arra a pontra, amikor elegem lesz az olaszokból és mehetnékem támad, mindegy, hogy hova, csak ne Olaszország legyen. Tavaly ez elég jól sikerült: májusban Berlinben jártam (szinte ingyen), júliusban Magyarországon voltam pár napot, augusztusban Norvégiában nyaraltunk, szeptemberben pedig Frankfurtban voltam 10 napot, bár ott olaszokkal munkaügyben, tehát nem teljesen számít. Pár hete ismét érzem a késztetést, hogy el innen, elég az olaszokból, még szerencse, hogy 3 nap múlva indulunk New York-ba.
Egyszerűen elérkezik az a pont, ahol már nem tudom elviselni az olaszok mentalitását, panaszkodását, stílusát, stb. (párom kivétel ez alól, de ő nem tipikus olasz). Elvágyom egy olyan helyre, ahol (még ha nem is 100%-an, mert olyan nincs), de működnek a dolgok. Ahol az úton nem szlalomozva kell közlekedni a sok kátyú miatt, ahol amint esik egy kis eső, nincs rögtön riadó, ahol nem kell éveket várni arra, hogy egy kb. 70-80 m-es hidat megépítsenek, (sőt ahol rögtön a véglegeset építik meg, nem először az ideigleneset, hogy aztán legyen mit lebontani). Ahol az autósok nem dobálnak ki bármilyen szemetet az ablakon, ahol nem áll a szemét halomban az út szélén. Ahol nem az a természetes, hogy átvágják a másikat, ahol csak tudják. Ahol nem pazarolnak el több miliárd eurót és így egy jól működő jóléti államban lehet élni. Ahol nem az a normális, hogy egy kismama pár hónap után visszatér a munkába, “majd a nagyszülők felnevelik a gyereket”. Ahol van normális bölcsi és ovihálózat, ahol tehát az se tragédia, ha nincsenek nagyszülők (a közelben). Folytathatnám a sort a végtelenségig, ezek így hirtelen azok a témák voltak, amik ebben az időszakban érintenek, foglalkoztatnak, ami azoknak, akik Olaszországban élnek, nem újdonság, akik viszont max. nyaralni jönnek ide, talán más megvilágításba helyezi az országot és lakóit. Egy olyan országot, amely vakációra csodálatos, de itt élni már talán nem annyira. Ahol a sok-sok (túlzott) jólét és pazarlás árát el kell kezdeni megfizetni. Ahol még nem fogták fel, hogy ha nem változtatnak, az ország össze fog omlani, ezzel a mentalitással nem lehet tovább menni.
Nemrég megkérdeztem a páromat is, hogy ő nem gondol-e néha arra, hogy jó lenne egy olyan országban élni, ahol a dolgok működnek, Ő erre azt válaszolta, hogy nem, ő már hozzászokott ehhez a nem működő Olaszországhoz. Azt hiszem, hogy a probléma pont itt van: az olaszok jó része egyszerűen bele van törődve a helyzetbe és nem is akar változtatni rajta.
Nem tudom, hogy képes lesz-e ez az ország kikerülni ebből a gödörből, szakadékból, amelyikbe részben saját hibájából került. Össze lehet valahogy egyeztetni a mediterrán mentalitást egy kis komolysággal, felelősségérzettel vagy csak szélmalomharcot vívunk?

2013. május 5., vasárnap

Siena, Toszkána


San Gimignano és Monteriggioni után Siena középkori emlékekben, látnivalókban gazdag városa felé vettük az irányt. Először a szállásra mentünk. Egy, az óvároshoz közeli szállodában foglaltunk szobát, a Hotel Italiában. Pont arra a hétvégére még kedvező áron kaptunk egy nagyon szép és elég nagy szobát. A szálloda mögött találtunk ingyenes parkolót is. Pár perc séta alatt értük el a Porta Camollia-t, amin a középkori vándorok léptek be a városba. Innen pedig tulajdonképpen már az óvárosban is vagyunk, kb. negyedórányira Siena legfőbb nevezetességétől, a Piazza del Campo-tól. Séta közben is akad azért látnivaló: a Piazza Salimbeni-n az 1472-ben alapított, a közelmúltban botrányba keveredett bank, a Monte dei Paschi di Siena székhelye, a gótikus homlokzatú Salimbeni palota.

Siena 17 contradából (kerületből) áll és lakói igen büszkék hovatartozásukra. A városban sok helyen találtunk zászlókat a különböző contradákat jelölő állatszimbólumokkal (pl. sas, párduc).

A contradák között nagy a versengés is, bizonyos szomszédos contradák nem igazán jó szemmel néznek egymásra.

A Piazza del Campo-t a világ egyik legszebb terének tartják, nem megalapozatlanul. Már a formája is különleges: a kilenc, elegáns téglaburkolatú sáv egy kagylót (vagy egyesek szerint legyezőt) formál. A környező épületek egy városrendelet hatására kellemes építészeti egységet alkotnak. A házak között több kis sikátor is vezet a térre, amely ma a fiatalok kedvenc gyülekezőhelye.

A kagyló végén található a Palazzo Pubblico (benne a Városháza és a Helytörténeti Múzeum) és itt magasodik a Torre del Mangia, egy 102 m magas torony is.

Érdemes megmászni a 400 lépcsőfokot, mert a tetejéről pazar panoráma tárul a szemünk elé: a piazza del Campo, az egész város és a dimbes-dombos környéke.


Évente kétszer (július 2-án és augusztus 16-án) a Piazza del Campo szolgál színhelyéül a Paliónak, a világ egyik leghíresebb lovasversenyének, amelynek eredete 1656-ra vezethető vissza. A Palión a contradák versenyeznek, minden alkalommal 10 a 17 contrada közül (sorsolás alapján). Az előkészületek napokkal korábban megkezdődnek. A teret tufával borítják be, kisorsolják a lovakat is, próbálnak többször. A lovak a versenyen három kört futnak, kb. egy perc alatt. Az esemény hatalmas tömeget vonz, természetesen az egész város részt vesz és nagyon sok turista is érkezik erre az alkalomra.

A város másik fontos látnivalója a 14. sz-i Dóm, amely román-gótikus homlokzata hihetetlen mennyiségű szoborral és 19. sz.-beli mozaikokkal büszkélkedik.

Belseje is megér egy látogatást, a belépőjegy egy kombinált jegy (12 euró): a dóm, a keresztelőkápolna és a kripta mellett a Piccolomini könyvtárat, a Museo dell’Opera-t és az Oratoriót tekinthetjük meg, illetve felmehetünk a Facciatonéra, ahonnan egész Sienát láthatjuk. Nekünk ez a program kimaradt, mert a dómnak aznap rövidített nyitvatartása volt, másnap pedig csak délután nyitott ki a turistáknak (vasárnap délelőtt mise volt). Legközelebb tudjuk, hogy mit nézzünk meg…
Érdemes a város utcáin sétálni, betérni egy cukrászdába, megkóstolni legalább egyet a kedvelt édességei közül, pl. a város hires szülöttjének, Gianna Nannininek (énekesnő) a kávézójában.
Egy kis sétával, elkerülve a komoly lejtőket és emelkedőket, elérjük a stadion közelében található San Domenico templomhoz is, amely Szent Katalin ereklyéit, többek között fejét is őrzi. A templom mögül csodálatos panoráma nyílik a városra.

Siena egyike azon városoknak Olaszországban, ahova bármikor szívesen visszatérnék. Középkori utcácskák, terek, kedves lakosok, rengeteg fiatal (egyetemi város is): mi rengeteget sétáltunk, igazán magával ragadott a város, ami nagyon pozitív kisugárzásúnak tűnt annak ellenére, hogy a Monte dei Paschi botránya óta komoly munkanélküliséggel is küzd, mert szinte kizárólag a turizmusból él.
Rengeteg étterem, vendéglő van a városban, szombat este érdemes asztalt foglalni, mi alig találtunk helyet! De így véletlenül is nagyon jó osteriát találtunk, ízletes helyi specialitásokkal: Osteria di Kamollia.
Vasárnap ebéd után pedig a Sienától délre fekvő Crete nevű dimbes-dombos vidék felé vettük az irányt, amiről a következő blogbejegyzésben írok majd.

2013. április 27., szombat

San Gimignano és Monteriggioni, Toszkána


San Gimignano
Két héttel ezelőtt Siena és környéken jártunk, kicsit kései karácsonyi ajándékunként. (Minden évben ugyanis, ahelyett hogy esetleg felesleges dolgokat ajándékoznánk egymásnak, kiválasztunk egy aránylag közeli úticélt, ahol aztán tavasszal, amint jó idő lesz, eltöltünk egy hétvégét. Tavaly Perugiában és Assisiben jártunk, idén San Gimignanóra és Sienára esett a választásunk.) Elég sokáig halogattuk, mert szinte nem volt olyan hétvége március óta, amikor jó idő lett volna.
Szombat reggel indultunk és kb. 2 óra alatt már San Gimignanóban voltunk. Jó pár évvel ezelőtt már jártam itt és egészen jól emlékeztem is erre a helyre, de így is nagyon tetszettek a régi terek, utcák, a 13.-14.sz-beli palazzók.

San Gimignano elsősorban a tornyairól híres. A középkorban még 72 (!) toronnyal büszkélkedhetett, amiből mára “csak” 14 maradt meg. A városka a szőlőnek, illetve az abból készített bornak (Vernaccia) és a sáfránynak köszönhette felvirágzását. Ma elsősorban a turizmusból élnek. Főutcája, a via San Giovanni a Francigena zarándokút része.
San Gimignano, Piazza della Cisterna
Háromszög alakú tere, a piazza della Cisterna harmonikus egységet alkot a Dómtérrel (piazza del Duomo), amellyel egy nyitott átjáró köti össze. A dóm mellett találjuk a Palazzo del Popolót, ami ma a Comune (Polg. Hiv.) székhelye.

San Gimignano, Piazza del Duomo
Az oldalán magaslik a Torre Grossa, egy 54 m magas, az 1300-as évekből származó torony, ahonnan csodálatos kilátás nyílik San Gimignanóra és dimbes-dombos környékére.

Érdemes elsétálni a Montestaffoli erőd felé is, amelynek egyetlen épen maradt bástyájáról San Gimignano tornyaiban gyönyörködhetünk, udvarában pedig olajfák és ciprusok között sétálhatunk.
San Gimignano tornyai
Az ebédidő itt ért minket, így az egyik kis étteremben ettünk erdei gombás, illetve vaddisznóragus tésztát. Mindkettő nagyon finom volt. (Az ár az olasz átlagnál egy picit magasabb.)
Ezután Siena felé vettük az irányt, de tettünk egy kis kitérőt Monteriggioniba, ami gyakorlatilag az út mellett, egy dombon található.
Monteriggioni
Lentről csak egynek látszik a sok vár-/erődmaradványból. A városfalak azonban egy picike középkori falucskát rejtenek.
Monteriggioni
Tényleg nagyon kicsi: egy tér, egy kis templom és két utca, de nagyon hangulatos.
Monteriggioni tere

Monteriggioni tere
Az általunk készített képek nem adják igazán vissza, így felteszek egy légifelvételt is.
Monteriggioni, légifelvétel
A következő blogbejegyzésben Sienáról számolok be.

2013. március 31., vasárnap

Húsvét Olaszországban

Az idei húsvét nem igazán kedvezett azoknak, akik ezen a hosszú hétvégén elutaztak valamerre Olaszországban vagy akik a hagyománynak megfelelően piknikezéssel, grillezéssel, kirándulással szerették volna tölteni a Húsvéthétfőt (Pasquetta). Ezek a napok különböző vallási eseményekben, szertartásokban bővelkednek olaszországszerte: Szicília számos településén tartanak felvonulásokat, körmeneteket, vallási témájú előadásokat, híres a firenzei tüzes kocsi menete (Scoppio del carro) is. Magyarországgal ellentétben itt nem divat a locsolkodás, nem is hallottak róla és a “mi” húsvéti sonkánkkal is csak Dél-Tirolban találkoztam.
 A festett tojás ajándékozása is a múltté már, most inkább hatalmas csokitojásokat vesznek, amikben valami kis ajándék lapul (amit mi ma ebédkor felnyitottunk, egy kulcstartót rejtett). Az étkezés Olaszországban húsvétkor (is) központi szerepet játszik. Sokan mennek étterembe húsvét vasárnap, mások otthon ebédelnek. Régiónként eltérő menükkel és specialitásokkal találkozhatunk, de általánosan jellemző a bárány (sok külföldről, így Magyarországról is érkezik) és a galamb formájú édesség, a colomba, amit vagy egyszerűen megvesznek vagy otthon készítenek. A colomba szerintem eléggé hasonlít a panettonéra, az olaszok karácsonyi édességére: a formája más, de a tésztája hasonló és mindkettőbe kandírozott gyümölcsöket tesznek, a colomba tetejére mandulát szórnak.
A mi, párom apukája által készített húsvéti menünk a következő volt: bolognai szószos tagliatelle, disznó- és báránysült sütőben sült krumplival és zöldborsóval. Desszertként pedig az általam készített nápolyi finomság, a pastiera napoletana. (Párom apukája hallani sem akart róla, hogy ne ő készítse a húsvéti menüt …). Én egyébként készítettem egy másik ételt is, egy tipikus ligúr specialitást, a torta pasqualinát (spenóttal, ricottával, parmezánnal, tojással töltött tészta), aminek a képével kívánok mindenkinek kellemes húsvéti ünnepeket!
Olaszország más részein élők milyen szokásokkal, specialitásokkal találkoztak?