2011. szeptember 26., hétfő

Mi a közös Berlusconi nőügyeiben és a magyarországi népszavazás reklámjában?

Látszólag semmi, valójában azonban több dolog is. Először is mindkettőről szó volt az egyik olasz csatorna híradójában pár nappal ezelőtt: ez az első (Berlusconi) esetében nem meglepő, minden nap hallhatunk részleteket, a második viszont egy kicsit igen (itt a “magyarországi népszavazás elintézhető interneten keresztül is” népszerűsítésére gondolok). A másik közös dolog pedig az, hogy mindkettő tovább erősíti a már meglévő előítéleteket, miszerint az olaszok szoknyapecérek és gyakran veszik igénybe prostituáltak szolgáltatásait, a magyar lányok pedig sokszor könnyen kaphatóak, illetve sok a prostituált közöttük (igen, aki esetleg nem tudná, a magyar lányokról sokmindenkiben ez a kép él Olaszországban, erről majd egy másik blogbejegyzésben bővebben).
Az is szép, hogy az olasz politikai élet a miniszterelnök nőügyeivel van elfoglalva, miközben az országban egyre súlyosabb a válság, de az se semmi, hogy egy ország ilyen reklámmal népszerűsíti az internetes népszavazást. A reklám egyébként önmagában szerintem ötletes lenne, ha pl. egy webshop reklámja lenne, na de egy országé… Nesze neked országimázs!

1 megjegyzés:

  1. Az ominózus kampányfilm, ha esetleg valaki nem ismerné, csak 18 éven felülieknek.
    http://youtu.be/71d7gzymPA0

    VálaszTörlés