2011. május 16., hétfő

Giro d’Italia – Sarzana (Ligúria)

A Giro d’Italia kerékpárverseny nemcsak Olaszországban ismert, hanem egész Európában. Én nem igazán szoktam nézni a tévében, hacsak nem a szép helyek miatt időnként, mivel Olaszország különböző részein zajlanak a versenyek. Hétfőn sajnos az egyik belga versenyző olyan szerencsétlenül esett, hogy már nem tudták megmenteni. Az ő emlékére kedden a versenyzők megtették ugyan a kötelező távot, de mindannyian együtt haladtak, nem volt verseny. A mi környékünket pont ezen a napon érintette a Giro d’Italia egy szakasza, ami Genova mellől indult és Livornóban fejeződött be. Kora délután Sarzanán haladtak keresztül és mivel én pont akkor végeztem a munkahelyemen, úgy gondoltam, nem hagyom ki ezt az alkalmat. A város egy kicsit készült is erre az alkalomra, ennek köszönhetően javítottak meg a környéken egy pár útszakaszt, ami annak ellenére hogy igencsak forgalmas, hónapokon át szinte járhatatlan volt (az olaszok szerint is…). És a Giro nélkül valószínűleg még egy kis ideig úgy is maradt volna. Szerdán egyébként volt egy másik esés is és beszédtéma lett az utak rossz minősége is. Ennek ellenére nem hiszem, hogy bármi is változni fog: "Siamo in Italia!!!!" (azaz Olaszországban vagyunk) -sokat emlegetett mondatunk, amikor valaminek változnia kellene, de tudjuk, hogy nem fog, itt ez a mentalitás és kész.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése