Spárgás, húsos lasagne

Májusban minden héten készítettem valamilyen spárgás ételt. Kipróbáltam új recepteket is, mivel nem nagyon ismertem ilyen ételeket. Most a (szerintem) legjobban sikerült étel receptjét osztom meg veletek: ez egy spárgás, besameles, darált húsos lasagne.

 

Hozzávalók:

• 6 lap lasagne (én egy percig előztem a lapokat)
• egy kis darált hús vagy kolbász (én az Olaszországban kapható pasta di salsiccia-val készítettem. A magyarországi kolbászhoz nincs semmi köze, ebben az esetben jó a darált hús is.)
• fél fej vöröshagyma
• kb. 7 dl besamelmártás
• 1 köteg zöldspárga
• kb. 1 dl tej
• egy maréknyi mogyoró
• 10-15 dkg reszelt füstöltsajt (pl. scamorza)
• olívaolaj

Kb. 7 dl tejből elkészítettem a besamelmártást (3,5 dkg vaj, 3,5 dkg liszt, egy kis szerecsendió és bors).

Egy kis olívaolajon megpirítottam a vöröshagymát, majd hozzáadtam a darált húst és tovább pirítottam.

Kb. 4 cm-es darabokra vágtam a spárgát és egy másik serpenyőben egy kicsit több olívaolajon, többször megkeverve elkészítettem ezt is. Amikor egy kicsit kihűlt, különválogattam a spárga szárának egy részét, apró darabkákra vágtam és kb. 1 dl tejjel összepürésítettem, majd hozzáadtam a besamelmártáshoz.

A tepsi aljára egy kis besamelt kentem, erre helyeztem az első lasagnelapot. (Az én tepsim elég nagy volt, így gyakorlatilag egy szintre két lap került.) A lasagnéra tettem spárgás besamelt, rászórtam a reszelt füstöltsajtot, a megpirított darált húst, a spárgadarabok egy részét, majd újra lasagnelap, rá a töltelék és így tovább, kinek mennyi réteg lesz a tepsi nagyságától függően. Az utolsó lasagnéra besamelt, néhány darab szebb spárgát tettem, megszórtam a reszelt sajttal és mogyoródarabokkal.

Kb. 20 percre 180°C-ra előmelegített sütőben készre sütöttem.

Nagyon finom, jól kiérezhető minden hozzávaló íze.

Húsvét Olaszországban

Az idei húsvét nem igazán kedvezett azoknak, akik ezen a hosszú hétvégén elutaztak valamerre Olaszországban vagy akik a hagyománynak megfelelően piknikezéssel, grillezéssel, kirándulással szerették volna tölteni a Húsvéthétfőt (Pasquetta). Ezek a napok különböző vallási eseményekben, szertartásokban bővelkednek olaszországszerte: Szicília számos településén tartanak felvonulásokat, körmeneteket, vallási témájú előadásokat, híres a firenzei tüzes kocsi menete (Scoppio del carro) is. Magyarországgal ellentétben itt nem divat a locsolkodás, nem is hallottak róla és a “mi” húsvéti sonkánkkal is csak Dél-Tirolban találkoztam.

 A festett tojás ajándékozása is a múltté már, most inkább hatalmas csokitojásokat vesznek, amikben valami kis ajándék lapul (amit mi ma ebédkor felnyitottunk, egy kulcstartót rejtett). Az étkezés Olaszországban húsvétkor (is) központi szerepet játszik. Sokan mennek étterembe húsvét vasárnap, mások otthon ebédelnek. Régiónként eltérő menükkel és specialitásokkal találkozhatunk, de általánosan jellemző a bárány (sok külföldről, így Magyarországról is érkezik) és a galamb formájú édesség, a colomba, amit vagy egyszerűen megvesznek vagy otthon készítenek. A colomba szerintem eléggé hasonlít a panettonéra, az olaszok karácsonyi édességére: a formája más, de a tésztája hasonló és mindkettőbe kandírozott gyümölcsöket tesznek, a colomba tetejére mandulát szórnak.

A mi, párom apukája által készített húsvéti menünk a következő volt: bolognai szószos tagliatelle, disznó- és báránysült sütőben sült krumplival és zöldborsóval. Desszertként pedig az általam készített nápolyi finomság, a pastiera napoletana. (Párom apukája hallani sem akart róla, hogy ne ő készítse a húsvéti menüt …). Én egyébként készítettem egy másik ételt is, egy tipikus ligúr specialitást, a torta pasqualinát (spenóttal, ricottával, parmezánnal, tojással töltött tészta), aminek a képével kívánok mindenkinek kellemes húsvéti ünnepeket!
Olaszország más részein élők milyen szokásokkal, specialitásokkal találkoztak?

Vargányás rizottó

Tipikus őszi, nálunk téli étel is, mivel a mi környékünkön télen az eső a jellemző, nem a hó. Olaszország más részein napok óta havazik, nálunk két napja csak esik és esik az eső, így ma ebédre párom elkészített egy jó kis vargányás rizottót (általában én főzök, de egy-két étel elkészítése az ő feladata). Mint a többi rizottóhoz is, ehhez is idő kell.


Vargányás rizottó

Hozzávalók 2 személyre:

• 150 g rizs
• vargánya (mi a szárított verziót használjuk, 20 g-ot két főre, de lehet többet is)
• diónyi vaj
• 1 közepes vöröshagyma
• zöldség alaplé
• parmezán

 Az elkészítése nem bonyolult, egy kis türelem kell hozzá.
Áztassuk be a szárított gombát legalább fél órára.

Egy kis olívaolajon pirítsuk meg a nem túl apróra vágott vöröshagymát. Adjuk hozzá a rizst, keverjük meg egy kicsit, majd kezdjük el merőkanalanként hozzáadni a zöldség alaplevet. Amikor már hozzáadtunk néhány merőkanálnyit és a rizs kb. félig megfőtt, adjuk hozzá a gombát. Folytassuk tovább az alaplé adagolásával (esetleg hozzáadhatunk egy kicsit a gomba levéből is.) Amikor a rizottó elkészült, tegyünk hozzá egy pici vajat, keverjük meg és már tálalhatjuk is. Ízlés szerint megszórhatjuk reszelt parmezánnal, de nélküle is nagyon finom.

Carne salada – trentinói specialitás

Olaszország különböző részein az éghajlattól és a hagyományoktól függően más és más specialitásokat találhatunk. Párom rokonai révén gyakran járunk Trentinóban, így most egy jellegzetes trentinói ételt szeretnék Veletek megismertetni, a “carne salada-t”.

Szó szerint lefordítva sózott hús (carne salata), de ez nem adja vissza igazán ennek a húsnak a lényegét. A carne salada is egy ősi receptre vezethető vissza és (mint oly sok finom étel) a szükség szülte, vagyis az az igény, hogy a húst minél hosszabb ideig lehessen tárolni.

A Garda-tó északi részén az 1400-as évek óta él az a szokás, hogy a marhahúst babérlevéllel, borókabogyóval, sóval és fokhagymával ízesítve kőből készült tárolókba (pitari) teszik, nehéz köveket helyeznek rá és hosszasan érlelik.

Így egy nagyon ízletes húst kapunk, amit többféleképpen lehet elkészíteni: carpaccióként nyersen vékony szeletekre vágva, egy kis extraszűz olívaolajjal meglocsolva, néhány darab parmezánforgáccsal, egy kis rucolával vagy friss zöldséggel vagy carne salada alla griglia-ként: egy kicsit vastagabb szeletet pár másodpercre meggrillezve, köretként passzol hozzá a krumplipüré, brokkoli, friss zöldségek vagy (kicsit ütősebb) a bab. Én a grillezett változatot részesítem előnyben, de csak azért, mert valahogy nem tudtam még megbarátkozni a nyers hússal.

Trentinóban járva mindenesetre érdemes valamilyen formában megkóstolni.

Perugia és a csoki (látogatásunk a Peruginában)

Végre csak sikerül megírnom a beszámolót a perugiai kirándulásunkról. A március 10-11-i hétvégén jártunk ott. Két részletben írok róla, mivel kicsit hosszú lenne egyben. Az első rész a csokiról fog szólni, mivel Perugia neve szorosan összefonódik Olaszország leghíresebb csokigyárával, a Peruginával és ezáltal a csokival is. Minden év októberében megrendezik az Eurochocolate nevű fesztivált, ami mostanra már hatalmas tömegeket vonz (talán túl sok embert is).

A Perugina csokoládégyárat 1907-ben alapították, világhírű terméke a Bacio. Néhány éve ez a vállalat is válságba került, a Nestlé vásárolta fel, így most már néhány Nestlé terméket is itt gyártanak, de legalább elkerülte sok más cég sorsát: azaz hogy kitelepítik külföldre.

Interneten láttam, hogy be lehet menni a gyárba, illetve az 1997-ben alapított múzeumba. Ami elsőre furcsa volt, hogy hétvégén nem nagyon van nyitva: szombat délután az utolsó időpont, amikor be lehetett menni, fél 3 volt (telefonon előre le kell foglalni a jegyet), vasárnap meg egyáltalán nincs nyitva. Ha arra gondolunk, hogy az olaszok sokszor egy hétvégére ruccannak el Perugiába …, mint ahogy mi is pl. szombat délelőtt indultunk itthonról, mivel pénteken éjfélig dolgoztam. Mindenesetre sikeresen bejutottunk fél 3-kor (a jegy 5 euró/fő).

Először egy teremben a Perugina gyár és termékeinek történetéről, elkészítéséről láthattunk egy igen érdekes videófilmet, majd a múzeumban egy idegenvezető avatott be a további részletekbe és válaszolt a kérdésekre.

A múzeumból rá lehet látni arra a teremre, ahol a csokikészítés rejtelmeit tanulhatják meg az érdeklődők (erre külön kell jelentkezni és az ára is jóval borsosabb).

A múzeum után egy kis kóstoló várt minket: én itt egy-két olyan csokifajtát kóstoltam meg, amit egyébként még nem ismertem (később jó ötletnek bizonyult a csokivásárláshoz, mert teljesen beleszerettem az erdei gyümölcsös csokiba), illetve nem lehetett ellenállni a gyárból frissen (előző nap) kikerült Bacio-nak sem.

Ezután következett látogatásunk legérdekesebb része, a gyárlátogatás, bár szombat lévén szinte az összes gyártószalag le volt állva, de így is érdekes volt látni, mi hol készül. Szerencsénkre a csokitojás-készítés még üzemelt, így legalább azt megfigyelhettük. Végül még maradt egy kis idő a vásárlásra: mi néhány olyan csokit vettünk, amit egyébként a mi környékünkön levő boltokban nem találunk meg.

Összegezve csak ajánlani tudom a Perugina meglátogatását, az internetes oldalukon sok információ megtalálható, ha valakinek lehetősége van, hétköznapra iktassa be ezt a programot, a már említett okok miatt.

El ne felejtsem ajánlani azt a filmet, amit részben itt készítettek: Lezioni di cioccolato. Két része van, mi csak az elsőt láttuk (de amint lehet, megnézzük a másodikat is), remek kis vígjáték és a film végére biztos nem állja meg senki, hogy ne egyen egy kis csokit.

Szalonnás, rozmaringos rizottó – Risotto con pancetta e rosmarino

Ebben a hideg időben rászoktam, hogy hetente legalább egyszer rizottót készítsek (egy korábbi jól bevált rizottórecept itt). Nem olyan gyors, mint esetleg a tészta egy egyszerű szósszal, de a változatosság csak kell (bár az olaszok képesek minden nap tésztát enni, én nem) és persze ez is nagyon finom.

Hozzávalók 2 főre:

• 15 dkg rizs
• 70 g szalonna
• fél fej vöröshagyma
• egy marék apróra vágott rozmaring
• 1 db paradicsom (vagy 10 dkg hámozott paradicsom)
• kb. 0,75 l zöldség-alaplé
• kevés reszelt parmezán (elhagyható)
• kevés vaj

1. Egy kis vajon dinszteljük meg az apróra vágott vöröshagymát, adjuk hozzá a szalonnadarabokat, majd pirítsuk 2-3 percig.
2. Ezután adjuk hozzá a rizst is, keverjük meg, majd 1 perc után adjuk hozzá a rozmaringot és a paradicsomdarabokat.
3. Kezdjünk el hozzáadni egy merőkanálnyival a forró zöldség-alapléből. Fontos, hogy fokozatosan adjuk hozzá a levet, mindig megvárva, hogy az előző adagot beszívja a rizs.
4. Amikor a rizottó elkészült, zárjuk el a gázt, sózzuk, borsozzuk, ha szükséges, és lefedve pihentessük pár percig. Tálaláskor szórhatunk rá egy kis parmezánt, de anélkül is ízletes.
   
   

Minestrone – Olasz zöldségleves

Talán már említettem, hogy Magyarországon nem voltam odáig a zöldségek nagy részéért, de itt Olaszországban valahogy a legtöbbet megszerettem. A zöldségleves sem tartozott a kedvenceim közé, bár megettem. Az olaszok nem azok a nagy levesesek, a minestrone mégis egy klasszikus ételnek számít. Korábban mindig a fagyasztottat vettem és azt készítettem el (az is nagyon finom volt), valahogy túl macerásnak tűnt az a sok hozzávaló, mindenből venni egy keveset, hogy igazán finom legyen a leves. Azóta rászoktam a piacozásra (itt alig van zöldséges pult, amit igencsak furcsállottam/furcsállok) és mivel mostanában több szabadidőm volt, rávettem magam a minestrone-készítésre. És rájöttem, hogy bonyolultabbnak tűnik, mint amilyen valójában. Az is jó, hogy kedvem, ízlésem szerint variálhatom a hozzávalókat. Bár első alkalommal kicsit elbizonytalanított az, amikor megnéztem 3 olasz szakácskönyvet és mind a háromban más recept volt (más hozzávalókkal). De aztán úgy gondoltam, hogy a legjobb, ha megyek a magam feje és ízlése után. Azóta egyébként én is variálom a receptet, attól függően, mi van éppen itthon vagy minek van jobban szezonja vagy akár hogy eszembe jutott-e időben beáztatni a babot. Itt most tehát megadok egy alapreceptet, amit mindenki kedvére variálhat.

Hozzávalók (elvileg 2-3 személyre, de mindig marad belőle másnapra):

• fél fej vöröshagyma
• 1 gerezd fokhagyma
• 1 db répa
• 2 db krumpli
• 1 paradicsom
• 1 póréhagyma (ha ez van, a vöröshagymát akár el is hagyom)
• 2 db cukkini
• 1 zellerszár
• ¼ fej káposzta
• egy kis bietola (Tudja valaki, mi ez magyarul?? Nagy zöld levél, a spenótra hasonlít.)
• egy kis zöldbab
• egy kis tarkabab (áztassuk be előtte)
• egy kis zöldborsó
• zeller zöldje, petrezselyem, rozmaring, zsályalevél, bazsalikom, kakukkfű (ízlés szerint, illetve ami van)
• só, bors, olívaolaj

1. Daraboljuk fel a hozzávalókat.
2. Egy nagy lábosba tegyünk egy kis olívaolajat. Kezdjük el párolni a vörös- és a póréhagymát, adjuk hozzá a darabokra vágott zellert, répát, majd a fokhagymát, paradicsomot, a krumplit és a zöldbabot. Engedjük fel vízzel vagy zöldség-alaplével. Sózzuk, borsozzuk.
3. A tarkababot én általában külön teszem fel főni és csak a legvégén adom hozzá.
4. Adjuk hozzá a petrezselymet, zellerzöldet és a fűszernövényeket.
5. Amikor a krumpli már majdnem megfőtt, adjuk hozzá a cukkinit és a zöldborsót is.
6. Ha van bietolánk, külön fazékban fözzük (pár perc alatt kész).
7. Néhány perccel a vége előtt adjuk hozzá a káposztát és a bietolát. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk még.
8. Tálaláskor szórjuk meg egy kis reszelt parmezánnal.

A nyertes olasz recept – Cannoli (szicíliai édesség)

A sok-sok olaszos finomság között egy szicíliai édesség, a cannoli receptje nyert a szeptemberben meghirdetett versenyen. Szicília számos édességgel büszkélkedhet, az egyik legismertebb és leghíresebb pont a cannoli, egy ricottával töltött tészta. Frissen készítve az igazi.

Akit érdekel a recept, itt találhatja.

Saltimbocca alla romana – Ugorj a számba

A magyar fordítás kicsit nehézkes, szó szerint: ugorj a számba római módra. De miről is van szó? A római konyha egyik specialitásáról: nyers sonkával (prosciutto crudo) és zsályalevéllel megtűzdelt borjúszeletről. Én így válság idején sertéshúsból készítettem, így is nagyon finom volt.

Hozzávalók:

• 4 szelet borjúhús
• 4 szelet prosciutto crudo
• 4 zsályalevél
• 2 ek olívaolaj
• 30 g vaj
• kb. 1 dl fehér szárazbor
• só, bors

1. Klopfoljuk ki a hússzeleteket. Enyhén sózzuk, borsozzuk. Minden borjúszeletre helyezzünk egy szelet prosciuttót, a tetejére pedig rakjunk egy zsályalevelet. Fogpiszkálóval tűzzük össze.
2. Forrósítsuk fel az olajat és a vaj felét egy nagy serpenyőben. Tegyük bele a hússzeleteket, úgy hogy a sonka és a zsályalevél legyen felül. Süssük közepes lángon kb. 3-4 percig, amíg a hús szinte teljesen átsült, majd fordítsuk meg és pár másodpercig süssük a sonka felőli oldalt is. Tegyük egy tányérra.
3. Öntsük a serpenyőbe a fehérbort. Nagy lángon forraljuk, amíg a fele elfő. Adjuk hozzá a maradék vajat és ha megolvadt, sózzuk, borsozzuk. A mártást kanalazzuk a húsra és tálaljuk.
4. Köretként én ezúttal főtt, majd vajban megfuttatott zöldbabot adtam, de finom pl. krumplipürével is.

Tudod, mi az a “caffelatte”?

Az olaszok mindig elcsodálkoznak, hogy milyen jól beszélek olaszul. Sőt, amikor elmondom, hogy én már Magyarországon megtanultam olaszul, teljes az elképedés: ott lehet olaszul tanulni?

Persze én még próbálok néha rá is játszani és csak azért is használni pl. a congiuntivót (aki nem tanul(t) olaszul: kötőmód), amit beszélt nyelvben sok olasz nem használ, mert így sokszor hallom vissza: jobban beszél olaszul, mint mi, még a congiuntivót is használja. Ennek ellenére néha mégis sikerül belefutnom valami okostojásba. Ebben az esetben párom egyik (szerencsére) távolabbi rokona (több aranyköpése is volt már). Már többször beszéltünk, tudta rólam, amit kellett, hol, hogy tanultam olaszul, évek óta itt élek, congiuntivo, stb. Egyszer mesél valami történetet, hogy egy vacsorán mennyit evett, másnap reggel nem is volt éhes, csak egy tejeskávét (caffelatte) ivott. Itt megáll a mesélésben, tök komolyan rámnéz és megkérdezi: Sai che cos’è il caffelatte? (Tudod, mi az a tejeskávé?) Na, hát mit lehet erre válaszolni? Sì, certo che lo so. (Igen, persze, hogy tudom.) Nálunk azóta szállóigévé vált, főleg mivel reggel sokszor azt iszok. Párom megkérdezi: tudod mi az, amit iszol? Vagy egyenesen: tudod mi az a “caffelatte”?

És ti tudjátok, mi az a caffelatte?
Aki külföldön él: tettek már fel Nektek is hasonló, intelligens kérdéseket?

Van egy jó olasz étel recepted?

A napokban láttam ezt a felhívást, utána egy kedves barátnőm is felhívta rá a figyelmemet, gondoltam megosztom veletek is, hátha valaki kedvet kap. Vesztenivaló nincs, viszont lehet nyerni egy római utat :)

Október 2-ig van idő.

http://sulvefove.nlcafe.hu/cikk/Keressuk-a-legjobb-olasz-receptet

Pasta al pomodoro – Paradicsomos tészta

Régebben nem nagyon értettem, miért is olyan nagy szám ez az étel Olaszországban. Meg hogy hogy képes valaki ezt rendelni étteremben. Aztán persze megértettem, hogy a friss paradicsomból, hosszasan készített szósz tényleg nagyon finom. Étteremben persze nem kérném, ott inkább olyasmit szeretek megkóstolni, amit egyébként nem tudok vagy nem szoktam elkészíteni.

Már évekkel ezelőtt gondoltam rá, hogy nem lenne rossz készíteni salsa di pomodorót és aztán bespájzolni belőle. De mivel elég vándor életmódot éltem abban az időszakban, jó párszor költöztem, végül soha nem lett belőle semmi.

Tavaly viszont, miután a barátomhoz költöztem (és ugye reméltem, hogy nem kell hamarosan újra költöznöm), ismét eszembe jutott a paradicsomszósz. Valószínűleg tényleg ez volt a megfelelő időszak, mivel azon a nyáron időm elég sok volt, csak babysitterkedtem és pont annál a családnál, ahol a kisbabára kellett vigyáznom, készített az anyuka salsa di pomodorót. Kifaggattam tehát, hogyan is csinálja, sőt adott ötletet arra is, honnan vegyem a paradicsomot (azóta is ugyanazokhoz járok a piacra). Interneten is utánanéztem, milyen receptek vannak, aztán nekiálltam az első kísérleti adag elkészítésének, “Lesz amilyen lesz” felkiáltással. És jó lett. A nyár folyamán így többször is készítettem, mindig pár üveggel, őszre pedig bespájzoltunk (képletesen, mert spájzunk sajnos nincsen). A mennyiség sajnos kevésnek bizonyult, azért is mert párom minden héten legalább egyszer pasta al pomodorót akart enni, annyira ízlett neki, így tehát amikor talán novemberben fájó szívvel felnyitottuk az utolsó adagot, megfogadtam, hogy a következő nyáron többet teszek el. Tegnap volt még a piacon paradicsom, bár nem annyira szép, mint szerettem volna, de azért vettem, hogy készítsek még. Augusztusról maradt még kb. 10 üvegnyi, most csináltam 6-ot, ez azért csak kitart egy kis ideig.

Az elkészítése nem bonyolult, de elég időigényes. Én ezúttal kb. 4 és fél kiló paradicsomból készítettem, ebből lett a 6 üveg (narancslekváros üvegeket használok, az mindig van itthon és pont megfelelő a mérete, kettőnknek egy alkalomra elegendő paradicsomszósznyi, egyébként 360 g van ráírva).

Hozzávalók (én most a mai főzés arányait írom le, mindenki kedve szerint variálhatja):

•  4 és fél kg paradicsom (általában 5-6 kg-ból szoktam) – lehetőleg San Marzano
• 1 db vöröshagyma
• 3 gerezd fokhagyma
• zeller szára és zöldje
• 1 db sárgarépa
• maréknyi petrezselyem
• bazsalikomlevél
• olívaolaj, só, bors, peperoncino

Elkészítés:

1. A paradicsomot. kb. 1 percre tegyük forró vízbe, majd vegyük ki és húzzuk le a héját, vágjuk le a csumáját (az nem kell), vágjuk legalább 4-be (vagy 8-ba) és tegyük egy nagy tálba.
2. Készítsük elő a többi hozzávalót: vágjuk 4-be a hagymát, félbe a fokhagymagerezdeket, 4-be a répát, a zellerszárt.
3. Tegyük egy vagy két lábosba a paradicsomot a következő módon: egy jó adagot tegyünk bele, majd pépesítsük botmixerrel. Újabb adag paradicsom, pépesítés. Ezután tegyük bele a zöldségeket is, a bazsalikom kivételével. Fontos, hogy a lábos ne legyen tele.
4. Forraljuk fel nagy lángon, majd gyakori kevergetés mellett főzzük min. 1 órán át. A szósz egyre inkább besűrűsödik, az utolsó kb. 5-10 percre adjuk hozzá a bazsalikomot is, sózzuk, borsozzuk, én szoktam bele tenni egy kis peperoncinót is. A salsa kb. 1 óra főzés után lesz elég sűrű, ennyi mindig kell neki, persze függ a paradicsom állagától. A zöldségeket szedjük ki (legalábbis a nagy részét, ha valamennyi benne marad, nem gond).
5. A tartósításról sokat gondolkodtam, én végül is nem teszek semmilyen tartósítószert bele. Amikor tele az üveg, a tetejére öntök egy kis olívaolajat, jól lezárom az üveget, utána rögtön a tetejére fordítom és száraz dunsztba teszem. Amikor eszembe jut, visszafordítom az üveget. Ezzel a módszerrel eddig mindig elállt pár hónapig.

Hajókirándulás és látogatás a kagylótelepen

A hétvégén Lericiben rendezték meg a Mytiliade nevű fesztivált. Ez így elsőre gondolom senkinek nem mond semmit, amikor először hallottam, én is csak azt kérdeztem: micsoda? Aztán persze elmagyarázták, hogy a “mitili” kagylókat jelent (mint a cozze, muscoli, stb). Így tehát világossá vált, mi is a fő téma ezen az évente megrendezésre kerülő fesztiválon. Az apropót pedig az szolgáltatja, hogy a la spezia-i öbölben található Olaszország egyik fontos kagylótelepe. Túl sok rendezvény nem volt, elsősorban enni, inni lehetett, illetve különböző recepteket ellesni. Ami viszont már tavaly is felkeltette az érdeklődésemet, csak akkor már nem tudom miért nem mentem el rá, egy (ingyenes) hajókirándulás volt az öbölben és a kagylótelepekhez. Idén viszont vasárnap délután megejtettük ezt az utat.

Először Tellaróba vittek minket el, ott egy kicsit körülnéztünk, ezután pedig a már említett kagylótelepek felé vettük az irányt. Közben egy szakértő elmagyarázta hogy miért és hogyan is történik a kagylók tenyésztése. Ez a környék kimondottan alkalmas a kagylók számára, már alapból elég sokat találhatunk, mivel egy sziklás part, ami ideális a megtapadásukhoz. De mivel ez nem mindig sikeres, az öbölben létrehozták ezt a telepet, amiből persze sok nem látszik, mivel (logikusan) a tengerben van. A tenyésztett kagylók facölöpökről lenyúló köteleken helyezkednek el. A telepet védik az áramlatoktól is, mivel azok elsodorhatnák a kagylókat.



A bóják alatt vannak a kagylók

Ezután elérkeztünk egy üzemhez, amelyben a kagylók tisztítását végzik: a kagylók magukba szívnak mindent a tengerből, így nem lennének fogyasztásra alkalmasak. Oxigénnel dúsított vízzel távolítják el a szennyeződéseket, így ezután már ehetővé válnak. Természetesen nagyon komolyan ellenőrzik a minőséget.

Próbaképpen folytattak már osztrigatenyésztést is, ami nagy sikerrel zárult, így az is lehet, hogy pár éven belül az is jellemző lesz itt.

Nekem nagyon érdekes volt bepillantást nyerni a kagylótenyésztésbe, hiszen nem tenger mellett nőttem fel, nekik ez inkább magától értetődő. Nekem még kell egy kis idő, hogy igazán jól el tudja készíteni ételeket ezekből a friss tengeri dolgokból …

Szicíliai paradicsom - Pomodori alla siciliana

Ismét egy főleg nyári recept. Én köretként szoktam használni hús mellé vacsorára ezt a töltött paradicsomot, mivel délben nincs kedvem bekapcsolni a sütőt, de könnyű nyári ebédnek is jó lehet kenyérrel.

Hozzávalók 2 főre:

• 4 db közepes nagyságú paradicsom
• fél fej vöröshagyma (apróra vágva)
• 8 dkg zsemlemorzsa
• 2 gerezd, apróra vágott fokhagyma
• 1 evőkanálnyi apróra vágott petrezselyem
• 2 db szardellafilé
• 1 evőkanálnyi kapribogyó
• 8 db olajbogyó
• reszelt parmezánsajt
• só, bors, olívaolaj
• (díszítéshez bazsalikom)

1. Mossuk meg a paradicsomot, vágjuk le a tetejét (kalapját) és egy kanállal kaparjuk ki a belsejét, majd vágjuk apróra a paradicsom húsát. (A magok egy részét távolítsuk el.)
2. Enyhén sózzuk meg a paradicsomot belülről, majd fejjel lefelé fordítva egy rácson hagyjuk egy kicsit száradni.
3. Közben tegyünk egy serpenyőbe egy kis olívaolajat, az apróra vágott vöröshagymát, dinszteljük egy kis ideig, majd adjuk hozzá a zsemlemorzsát, az apróra vágott  fokhagymát és petrezselymet. Keverjük meg, majd tegyük hozzá a szintén apróra vágott szardellafilét, a kapribogyót, az olajbogyót, kb. 2 evőkanálnyi reszelt parmezánsajtot, a paradicsom húsát, sózzuk, borsozzuk. Kevergessük kb. 1 percig.
4. Töltsük meg a paradicsomokat az elkészült töltelékkel, szórjuk meg reszelt parmezánsajttal, majd helyezzük rá a paradicsomok korábban levágott tetejét (kalapját).
5. Olajozzunk ki vékonyan egy tepsit, helyezzük bele a a töltött paradicsomokat, majd süssük kb. 15 percig a 170° C-ra előmelegített sütőben. Tálaláskor díszítsük bazsalikomlevéllel.

Portovenere

Ahogy végignéztem a környékünkről feltett blogbejegyzéseket, észrevettem, hogy pont a la spezia-i öböl egyik legszebb és leghíresebb települése, Portovenere maradt ki. A Cinque Terre sincs olyan messze tőle, akár a 6. is lehetne a sorban és akkor Tellaro a 7, ami még messzebb van.

Portovenere 1997 óta Palmaria, Tino és Tinetto szigetekkel, illetve a Cinque Terrével együtt a világörökség része. A legszebb talán ha hajóval érkezünk La Speziából vagy Lericiből. Jellegzetes a part mellett húzódó színes házsor, Portovenerébe érve (akár hajóval, akár kocsival) ezt pillantjuk meg először.

Továbbsétálva a parton, gyakorlatilag a házsor mentén, hamarosan megpillantjuk ennek a gyönyörű helynek a másik nevezetes pontját. A Palmaria szigete és Portovenere közötti szoros felé magasodó sziklán áll az 1277-ben épített San Pietro - templom.

A kilátás innen valami pazar, az egész la spezia-i öböl a lábunk előtt hever.

A településen sétálgatva más pontokról (pl. a várból) is szemetgyönyörködtető a kilátás, a kis utcákban pedig helyi specialitásokat vásárolhatunk.

Ilyen finomság a pesto (bazsalikomszósz – tipikus ligúr étel), a képen látható helyen meg is lehet kóstolni.

Én előtte nem voltam oda a pestóért, ez volt az első hely, ahol ízlett, pont eltalálták a bazsalikom, fokhagyma, parmezánsajt megfelelő arányát. Hmmm….

Farfalle rákkal, cukkinivel, mozzarellával és paradicsommal

Egy újabb finom tészta, főleg a nyári melegben.


Hozzávalók:

• farfalle tészta
• 2 db kisebb cukkini
• kb. 10 dkg tisztított, fagyasztott rák
• 15 dkg koktélparadicsom
• 10 dkg mozzarella
• fél gerezd fokhagyma
• fél dl fehér bor
• só, bors, olívaolaj

1. Tegyük fel a vizet a tésztához főni.
2. Vágjuk félbe a paradicsomot. Tegyünk egy serpenyőbe egy kis olívaolajat, adjuk hozzá a paradicsomot és süssük pár percig. Néhányszor keverjük meg. Amikor kész, vegyük le a tűzről és tegyük fére, hagyjuk kihűlni.
3. Tegyünk egy serpenyőbe egy kis olívaolajat, adjuk hozzá az apróra vágott fokhagymát és a darabokra vágott cukkinit. Kevergessük pár percig, majd tegyük hozzá a rákokat is. Keverjük meg újra, majd locsoljuk rá fehér bort. Hagyjuk elpárologni. Sózzuk, borsozzuk.
4. Közben főzzük ki a tésztát és hagyjuk kihűlni.
5. A mozzarellát vágjuk darabokra.
6. Adjuk a tésztához a mozzarellát, a cukkinis-rákos keveréket és a paradicsomdarabokat. Locsoljuk meg egy kicsi olívaolajjal és forgassuk át az egészet. Tálalás előtt hagyjuk egy kis időre pihenni, hogy az ízek összeérjenek.

Cukkinivirág

Amikor kb. 5 éve először láttam cukkinivirágot a bolzanói piacon, némi kétely volt bennem, hogy milyen is lehet megenni egy virágot. Akkoriban, ha jól emlékszem, meg is kóstoltam, de nem voltam elájulva tőle, így aztán utána nem is nagyon ettem. Most azonban, mivel egy barátnőm közvetlenül az apukája biokertjéből hoz frissen szedett cukkinit a virágjával együtt, csak kipróbáltam, milyen is elkészíteni, egyszerűen nem bírtam kidobni azt a friss virágot (egyébként elég nehéz kifogni igazán szép, friss cukkinivirágot).

Kétféleképpen készítettem el, nekem mind a kettő nagyon ízlett (esztétikailag nem egy csúcs, legalábbis az enyém, de mentségemre szóljon, hogy először készítettem, kísérleti jelleggel). És azt is most fedeztem fel, hogyha a virágot vízbe tesszük, másnap is jól felhasználható.

Rántott cukkinivirág

Azt hiszem, Olaszországban ez a legklasszikusabb elkészítési módja, sózzuk, borsozzuk egy kicsit, majd sörtésztában egyszerűen kirántjuk a cukkinivirágot. A sör helyett tejet is használhatunk (én így csináltam, mivel nem volt itthon sör). Legközelebb viszont sörrel készítem.

Töltött cukkinivirág
 

Ez is nagyon ízlett és szintén nem nehéz. Én 4 cukkinivirághoz csak két cukkinit használtam fel, de ha a virágok nagyobbak, a cukkinik meg kicsik, akár mind a négyet fel lehet használni.

Vágjunk apróra egy kis vöröshagymát és egy kis fokhagymát is, a cukkinit is daraboljuk fel. Pirítsuk meg a hagymát egy kis olajon, adjuk hozzá a cukkinit, sózzuk, borsozzuk. Amikor elkészült, hagyjuk egy kicsit kihűlni, aztán adjunk hozzá néhány kanálnyi reszelt parmezánt és egy kis apróra vágott friss bazsalikomot. Töltsük meg a virágokat.

Vajazzunk ki egy tepsit, helyezzük el rajta a töltött cukkinivirágokat, locsoljuk meg egy kis olvasztott vajjal, sózzuk, borsozzuk és kb. 8 percig süssük a 180°C-ra előmelegített sütőben.

Borsós, tonhalas, paradicsomos spagetti – Spaghetti con piselli, pomodorini e tonno

Kedvenc olasz újságomban, a Cucina Modernában találtam ezt a  receptet is. Szeretem ezt a lapot, mert a receptek nagy része tényleg egyszerű és jó ötleteket ad a mindennapokra.

Hozzávalók:

• spagetti
• 20 dkg (fagyasztott) borsó
• egy tonhalkonzerv
• 16 db koktélparadicsom
• 1 csomó petrezselyem
• fél vöröshagyma
• só, bors, olívaolaj

1. Tegyük fel a vizet a tésztához főni.
2. Vágjuk apróra a hagymát és félbe a paradicsomot.
3. Tegyünk egy serpenyőbe egy kis olívaolajat, dinszteljük meg egy kicsit a hagymát, adjuk hozzá a borsót, 1-2 perc után a paradicsomot, majd újabb két perc után a tonhalat. Sózzuk, borsozzuk, kevergessük pár percig.
4. Közben főzzük ki a tésztát.
5. Szűrjük le a spagettit, adjuk hozzá a szószt, forgassuk át és már tálalhatjuk is.

Spenótos finomságok – Salatini agli spinaci

Az egyik kollégám apukája elég sok mindent termeszt és ráadásul nála minden bio, így nemrég elhatároztam, hogy néhány dolgot nála fogok venni. Hiszen ismerőstől csak megbízhatóbb és ezekben az idényzöldségekben csak több vitamin van, sőt az ízük is más. Az utolsó adag spenótból készítettem ezeket a kis batyukat. A recept nagyon egyszerű, főleg ha valaki ugyanúgy, mint én már kész leveles tésztát vesz. Az igazi persze úgy lenne, ha azt is mi készítenénk (legközelebb így lesz).

(A salatini sós aprósüteményeket jelent.)

Hozzávalók:

• kb. 20-30 dkg spenót
• 10 dkg ricotta
• 3 dkg reszelt parmezán
• só, bors, kis szerecsendió, vaj
• egy adag leveles tészta
• egy tojássárgája

1. Mossuk meg a spenótot, egy kis vajon pároljuk meg, ízesítsük sóval, borssal, szerecsendióval.
2. Amikor kész, hagyjuk egy kicsit kihűlni, majd daraboljuk apróra.
3. Adjuk hozzá a ricottát és a reszelt parmezánt, sózzuk, borsozzuk.
4. A kész tésztalapból szaggassunk köröket. Az egyikre tegyünk tölteléket, a másikat helyezzük rá és zárjuk le szépen a széleket. Folytassuk így tovább, amíg el nem fogy a tészta.
5. Helyezzük egy tepsibe a batyukat, kenjük meg egy tojássárgájával és süssük kb. 10 percig a már 180°-ra előmelegített sütőben.