Egy hét nyaralás

Már egy pár hete szabadságon vagyok (vagy helyesebben kifejezve július közepétől nincs szerződésem augusztus végéig) és azt gondoltam, hogy majd most bepótolom az elmaradásomat a blogon. Na persze… Egy hétig Magyarországon voltam, a többi időt itthon (értsd Amegliában) töltöttem, de az idő valahogy nagyon elszaladt: szép időben természetesen tengerpart, esténként valamerre valami program mindig akadt, ha meg nem, legalább fagyizni meg sétálni mindig elmentünk, aztán végre elintéztem azokat az ügyeket, amiket már régebben el kellett volna (itt főleg a magyar jogosítvány elismertetésére gondolok, de megcsináltattam az adóbevallásomat is), tettem egy kört az üzletekben, mivel jó kis leárazások vannak, bár nem sokat vásároltam. Az utóbbi napok meg eléggé lekötöttek az olimpia jóvoltából is: vagy magyar vagy olasz érdekeltség szinte mindig volt. Most éppen Risztov Évának szurkoltunk párommal, aki annak ellenére, hogy olasz versenyző is volt (aki végül a harmadik helyen zárt), kijelentette, hogy a magyarnak szurkol, mert megérdemli, hogy nyerjen, így az utolsó 500 métert szinte mi is végigúsztuk Risztov Évával, akinek ezúton is gratulálunk a gyönyörű teljesítményért!

Az utóbbi hetek egyébként még nyaralásunk megtervezésével is teltek, mivel miután lefoglaltuk a repülőjegyet és az autót is kibéreltük, párom közölte, hogy az egész út megszervezése az én feladatom, ő majd csak a helyszínen akarja megtudni a programot (mentségére szóljon, hogy elég sok munkája volt még). Ennek egyrészt örültem, mert mindig is tetszett az utazásszervezés (másoddiplomámat idegenforgalom és szálloda szakon szereztem volna meg, ha nem jövök ki Olaszországba, így viszont már nem írtam meg a szakdogát), másrészt meg szép kis felelősség, mivel eddig csak egyszer nyaraltunk együtt: tavaly Bretagne-ban és mert idén nem egy olcsó országot választottunk. Úticélunk Norvégia (igen, gyakorlatilag elmenekülünk Olaszországból, a tömegből és a melegből), annak is délebbi része, gyakorlatilag Bergen, Oslo, Stavanger városok és néhány fjord, vízesés és minden, ami belefér ebbe a hétbe. Indulás holnap a pisai reptérről egyenesen Haugesundba, így egy hétig biztos nem leszek a blogon. A következő bejegyzésig kellemes nyarat mindenkinek!

A londoni olimpia olasz szemmel

Mivel Olaszországban élek, könnyebb az olaszok olimpiai szereplését követni, mint a magyarokét. Persze próbálok nem lemaradni a magyarok szerepléséről sem, legalább interneten követni az eseményeket. De nézzük csak, milyen elvárásokkal is vágtak neki az olaszok ennek az olimpiának.

A korábbi olimpiákhoz képest kevés, 292 sportolóval indultak el (a ’92-es barcelonai olimpia óta nem volt ilyen kevés olasz versenyző). Rövid keresésem után arra nem találtam adatot, hogy hány aranyat várnak, viszont összességében legalább 25-26 érmet. Persze itt is megvannak azok a sportágak, illetve sportolók, akik éremesélyesek. Az egyik legnagyobb favorit Federica Pellegrini volt a gyorsúszásban, aki eddig messze elmaradt a várakozásoktól, de még javíthat. (Ő egyébként azért nem akarta vinni az olasz zászlót a nyitóünnepségen, mert másnap versenyeznie kellett. Na, a másnapi eredményei láttán akár vihette is volna a zászlót…). Egy másik nagy favorit a zászlóvivő tőröző Valentina Vezzali volt, aki bizonyos értelemben szintén csalódásnak bizonyult, mert “csak” bronzérmes lett, ami szerintem így is szép teljesítmény (főleg hogy már nem annyira fiatal), azért is mert az első két helyen is olaszok végeztek: Elisa Di Francisca és Arianna Errigo, az olasz női tőrözők tehát mindent elvittek egyéniben, amit lehetett.

Érmet vártak és aranyat nyertek az olasz férfi íjászok is csapatversenyben (ezt én is végigizgultam értük, valószínűleg életemben először néztem bele íjászversenybe).

Éremesélyes sportágak még az olaszoknak: női torna, ritmikus sportgimnasztika, kajak, gyaloglás, műugrás, női tenisz, férfi úszás (egyelőre a várakozáson alul), vízilabda, kerékpározás, röplabda, ökölvívás. Most hirtelen ezek jutottak eszembe, biztos van még egy pár meg persze mindig akad meglepetés is.

Érdekes dolog egyébként, amikor magyar versenyző is van meg olasz is. Az olasz kommentátor természetesen az olasz sportolónak szurkol, róla beszél. Ilyen volt például Szilágyi Áron és Diego Occhiuzzi döntője kardvívásban, ahol még az olaszok is elismerték, hogy nem volt mit tenni. A másik hasonló eset Gyurta Dániel 100-as döntője volt mellúszásban: az olasz folyton Fabio Scozzoliról meg az első helyezettről beszélt, míg én azt próbáltam ellesni, hányadik helyen van Gyurta.

Természetesen amikor nincs magyar versenyző az olaszoknak drukkolok és remélem, hogy mindkét ország sikeresen fog szerepelni ezen az olimpián.

Az olaszok és az idegen nyelvek

Az olaszok általában furcsán néznek, amikor meghallják, hogy Magyarországon (meg más országokban is) az iskolában lehet tanulni olaszul, sőt hogy sokmindenkinek az olasz a második idegen nyelv. Nem értik, miért, mi értelme van. Úgy beszélnek róla, mintha valami kis csoda lenne. A nagy részüknek érthetetlen, hogy miért tanul valaki egy olyan nyelvet, amelyet csak egy országban beszélnek vagy hogy miért tanul valaki egy nyelvet csak kedvtelésből (mint ahogy az sokszor előfordul az olasszal: szép nyelv, szép ország). Olaszországban angolul, franciául és spanyolul tanulnak általában, néhány helyen németül, illetve a klasszikus gimnáziumokban kötelező a latin és az ógörög (na én meg ezt nem értem, mi értelme van, főleg ez utóbbinak). A nyelvtanulás ellenére nyelveket nem igazán beszélnek. Az én tapasztalatom az az, hogy inkább csak azok tudnak jó szinten valamilyen nyelven, akik az adott országban jártak kint, akár több hónapos tanfolyamon is, illetve akik kint dolgoznak/dolgoztak (merthogy innen is sok fiatal menekül). Itt nem jellemző a nyelvvizsgázás sem, messze nincs az a kényszer, illetve láz, mint Magyarországon. A magántanár sem jellemző, jobban mondva megfizethetetlen: 30-40 eurót is képes elkérni egy igazi tanár egy óráért. Egyetemisták vagy frissen végzettek persze adnak korrepetálást, kevesebb pénzért meg a válság is lenyomta valamennyire az árakat. Itt egyébként a nyelvszak is másképp működik. 

Az első évben kezdik el tanulni a nyelvet, számomra olyan, mintha valami nyelvtanfolyam lenne. Találkoztam olyan elsőéves angolszakossal, aki nem tudta mi az a “surname”… Ha a mi felvételinkre gondolok, engem 18 évesen Dantéról kérdeztek, olaszul … Itt így tehát a 3. év végére eljutnak valamilyen szintre, de messze nem olyanra, mint Magyarországon. Más kérdés, hogy a magyar egyetemeken esetleg jobban koncentrálnak az irodalom, történelem, stb elsajátítására az adott nyelven, míg a beszélt nyelvet szinte elfelejti az ember (nem tudom, az utóbbi években mi változott). Mindenesetre mi még mindig jobban állunk ezen a téren. Az English First 44 országot érintő felmérése alapján az angol nyelvtudás terén a magyarok sem állnak túl fényesen: a 20. helyen vagyunk, de az olaszok még nálunk is gyatrábban teljesítettek, ők a 23. helyen végeztek. Ha valakit érdekel a kapcsolódó cikk, itt olvashatja el.

Persze nem ez az egyetlen felmérés létezik, de gondolom a többi is hasonló eredményt mutat, kivéve ha a statisztika szubjektív véleményen alapul: egy olasz sokkal inkább hajlamos arra, hogy magasabb szintre tegye a nyelvtudását, mint egy magyar. Jó példa erre az önéletrajz is: általában minimum egy szinttel magasabbat írnak, mint a valóságos, tehát: angol: nagyon jó, még ha éppen jó is, illetve képesek beleírni pl.: francese: livello scolastico, azaz francia: iskolai szint. Mit is jelent ez? 1-2-3-…-10 éve tanulta a nyelvet az iskolában, akkor se tudott semmit, most meg még kevesebbet, de jól mutat az önéletrajzban. Az én párom is azzal bíztatott, hogy írjam bele az én önéletrajzomba az oroszt mint livello scolastico. Az én reakcióm erre, még inkább magyar mint olasz mentalitással: na, de kb. 20 szót tudok oroszul, abból is az egyik Tapsi Hapsi, a másik Télapó, na meg tudok jelenteni is, hogy hányan hiányoznak az osztályból. Na, jó, nagyjából emlékszem a cirill betűkre is … Így az én önéletrajzomból ez kimaradt (ellenben az angoltudásomat egy kicsit felértékeltem – itt már érződik az olasz hatás).
A másik “szép” és vicces dolog, amikor az olaszok beszélnek angolul. Amikor úgy gondolják, hogy az olasz szó angolosan kiejtve már oké. Néha igen, de nem mindig. Így sokszor nem létező angol szavakat kapnak. Így lett az angol “weather forecast” egy olasz szájában “prevision”, mivel olaszul az időjárás előrejelzés “previsione”. Szép dolog a kreativitás … Na, ezt értse meg valaki, aki nem tud olaszul!

Összességében tehát ne várjunk az olaszoktól csodát! Ha nyaralni jövünk, főbb nyaralóhelyeken elboldogulhatunk az angollal, esetleg a némettel (ha sok német jár arra), egyébként meg jó, ha megtanulunk alapszavakat olaszul, esetleg hozunk magunkkal egy kisszótárt. Munkát meg olasz nyelvtudás nélkül felesleges keresni, kivéve esetleg egy-két nagyon speciális mukahely (pl. kutatóintézet, ahol angol a munkanyelv).

Újra magyarok az olasz tévében

Pont pár nappal ezelőtt írtam az enyhén szólva is nem szokványos magyarországi népszámlálásos kampányfilmről, amit az olasz tévében is bemutattak, tegnap este megint szóba került Magyarország. Ezúttal nem a híradóban, hanem a “Striscia la notizia” című szatirikus hírműsorban (Canale 5). Erről  a programról legközelebb bővebben is írok, mert egy blogbejegyzést megérdemel. Elöljáróban annyit kell tudni róla, hogy kifigurázza a politikusokat, felhívja a figyelmet a sok-sok pazarlásra, pénzkidobásra, csalásra: az olasz valóság egy kicsit más szemmel. Az egyik tudósító pedig az állatok védelmében lép fel szüntelenül. A tegnapi kisfilmben pedig pont az illegális állatkereskedelemről volt szó. És honnan érkeztek ezek a kis állatok? Igen, sajnos Magyarországról. Rengeteg nagyon pici (3 hónaposnál fiatalabb – illegális) kutya bezsúfolva egy kocsi csomagtartójába, sok közülük lehet hogy túl se élte a “kalandot”, természetesen papírok nélkül. Gondolom nem ez volt az első és sajnos az utolsó eset sem, őket mindenestre elkapták, bár nem tudom, hogy végződik az ügy (20 éve foglalkozott a pár ezzel a business-szel + a tolmács 1 éve). Eleve illegális dolgot műveltek, de ami a hihetetlen az az, hogy milyen kegyetlenek tudnak lenni az emberek (az, hogy magyarok voltak, az már csak a hab a tortán).

Mi a közös Berlusconi nőügyeiben és a magyarországi népszavazás reklámjában?

Látszólag semmi, valójában azonban több dolog is. Először is mindkettőről szó volt az egyik olasz csatorna híradójában pár nappal ezelőtt: ez az első (Berlusconi) esetében nem meglepő, minden nap hallhatunk részleteket, a második viszont egy kicsit igen (itt a “magyarországi népszavazás elintézhető interneten keresztül is” népszerűsítésére gondolok). A másik közös dolog pedig az, hogy mindkettő tovább erősíti a már meglévő előítéleteket, miszerint az olaszok szoknyapecérek és gyakran veszik igénybe prostituáltak szolgáltatásait, a magyar lányok pedig sokszor könnyen kaphatóak, illetve sok a prostituált közöttük (igen, aki esetleg nem tudná, a magyar lányokról sokmindenkiben ez a kép él Olaszországban, erről majd egy másik blogbejegyzésben bővebben).

Az is szép, hogy az olasz politikai élet a miniszterelnök nőügyeivel van elfoglalva, miközben az országban egyre súlyosabb a válság, de az se semmi, hogy egy ország ilyen reklámmal népszerűsíti az internetes népszavazást. A reklám egyébként önmagában szerintem ötletes lenne, ha pl. egy webshop reklámja lenne, na de egy országé… Nesze neked országimázs!