2012. február 7., kedd

Havazások, fagy, avagy hogyan is viszonyulnak az olaszok a télhez?


Ha rögtön meg szeretném válaszolni a blogbejegyzés címében feltett kérdést, azt mondanám: nem túl jól. Ami részben érthető is, mediterrán országról lévén szó: ha belegondolunk földrajz-tanulmányainkba, enyhe télről tanultunk és ez az ország jó részére igaz is (legalábbis elméletben). Egy másik részén, a hegyekben illetve Észak-Olaszország egy részén (Pó-síkság, Milánó, Torinó környéke) nagyjából az a tél a megszokott, ami akár Magyarországon is. A többi helyen viszont, érthető módon nincsenek felkészülve a havazásra, a hidegre. Így történhetett meg, hogy Róma néhány cm hóesés következtében lebénult, mivel nem volt elég hókotró sem, na de hogy is lett volna, ha ilyen esemény 30 éve történt utoljára? Az autók persze nyári gumival rendelkeznek, az enyémen sincs téli gumi, mivel normális esetben nincs is rá szükség. Vagy amit a saját bőrünkön is tapasztalunk, hogy amint a hőmérséklet néhány fokkal a nulla alá megy, a vízvezetékek befagynak, mivel itt sok helyen a felszín felett futnak. Nálunk ez tavalyelőtt történt meg, idén is tartottunk tőle, de nem érkezett meg az a hideg hozzánk, amit megjósoltak. Hozzáteszem, hogy szerencsére, mivel itt a vízóra is kint van és a hideg akár azt is tönkretehette volna (párom egyébként tett óvintézkedéseket, “befalazta” a vízórát). Ezek a dolgok egyébként a keményebb hideghez szokottaknak igencsak furcsa, mint ahogy az is, hogy -1°C-nál teljesen bebugyolált embereket látok vagy pár centis hóesés után síruhába öltöztetett gyerekeket (az a kevés hó 3 óra hossza alatt elolvadt…).

Nálunk tehát nem okozott nagy problémákat ez az időjárás, Olaszország nagy részén viszont igen, mint ahogy az sajnos a nagy havazások, fagyok (volt ahol -20°C-ot mértek) idején más országokban is megtörténik.
Olaszország más részein élők, nálatok voltak fennakadások?

1 megjegyzés:

  1. Bologna két napra lebénúlt az első nagy hókor Február elején, tiszta vicc volt. Mi mehet itt akkor a kis településeken. Sót napoking kellett vadászni mire tudtunk venni... 100 hólapátra meg több száz ember:D Iskolák napokig zárva voltak, boltok. Meg jó pár olasz emebr dolgozni sem ment mert ilyen körülmények között ugye nem kényelmes:XD

    VálaszTörlés