Egy héttel ezelőtt javában lapátoltuk a sarat a cégnél, ahol Carrarában dolgozom. 1 méter víz az irodában és a raktárban már önmagában sem egy kellemes élmény, főleg, hogy mindenkinek az volt az első kérdése (mivel az iroda közelében nincs folyó, patak, csatorna): honnan jött ez a sok víz? Persze egy kis idő után rájöttünk, hogy a megoldás nem annyira bonyolult: nem messzire dombok vannak, a főútról a mi irányunkba lejt az út tovább, ahol pedig a végén a vasúti töltés fut. Gyakorlatilag egyszerűen csak lefolyt hozzánk a máshol felgyülemlett víz, a töltés pedig felfogta az útját, nem folyt tovább, “beragadt” nálunk és még jópár másik cégnél.
Mára már részben kitakarítottunk, de sok munka lesz még, én mégis azokra gondolok, akik egy kicsit délebbre tőlünk ugyancsak Toszkánában, a Maremma vidékén még nálunk is sokkal rosszabbul jártak. A tévében bemutatott felvételeket látva most már én is az orromban éreztem a sárnak a szagát, újra lapátoltam gondolatban az árvízkárosultakkal és döbbenten azon gondolkodtam, mit tehet az, aki pár hete nyitotta meg kis élelmiszerboltját, ahol a mennyezetig ért a víz vagy akinek a házában szinte 3 méteres víz állt, tehát egy élet munkája lett oda. Olyan területeket is láthattunk, ahol még napokkal később is ott állt a víz mindenfelé, tehát ők még neki se állhattak a takarításnak.
A történelem ismétli önmagát, mennyire igaz ez a mondás. De ha így van, nem az lenne a dolgunk, hogy valamit változtassunk, valamit tegyünk, hogy másképp legyen? A napokban olvastam, hogy Toszkánában minden ötödik ember árvíz- vagy hegyomlásveszélyes helyen lakik. Ligúriával kapcsolatban nincs erre vonatkozó adatom, de az arány valószínűleg még rosszabb. Gondoljunk csak bele a tenger melletti falvak fekvésébe, elég csak az egyik legismertebb vidékre, a Cinque Terrére gondolni. A helyzet nem sokkal jobb Dél-Olaszországban sem. Rengeteg hasonló fekvésű település, nem ritka, hogy akár egy kis eső után megindul a sár. Emlékszem, évekkel ezelőtt hogy meglepődtem, hogy Olaszországban mennyi ilyen eset van. Most pedig élesben tapasztalom a szomorú valóságot.
Azt már tudjuk, hogy az éghajlat sajnos jelentősen megváltozott, tudósok is igazolják, hogy innentől kezdve nem lesz ritkaság a hirtelen nagy mennyiségű eső. (Tavaly Borghetto di Vara környékén 420 mm, idén Carrara környékén 230 mm esett néhány óra alatt.) Nagyon sok esetben olyan helyekre építkeznek, ahova nem lehetne. Pár hónapja döbbentünk le, amikor azt láttuk, hogy a szomszéd falu egyik folyóközeli üres telkén, ami egy kis eső után már víz alatt áll, elkezdték a munkálatokat egy szupermarket megépítéséhez ... Hogyan lehetett kiadni engedélyt egy ilyen helyre?? Igazunk is volt, egy kis idő elteltével beszüntették az építkezést. De nem értem, minek kellett elkezdeni?
A válság miatt (meg egyébként is) pénz a megelőzésre nincs. A helyi adottságoknak, a felelőtlen építkezéseknek, erdőirtásoknak, a megelőzés hiányának köszönhetően azonban időzített bombán ülünk. Nem kellett prófétának lenni ahhoz, hogy előre lássam a tragédiát: előző blogbejegyzésemet ebben a témában pénteken írtam, két nappal később, vasárnap pedig itt volt az áradás. A környékünkön lassan besokallnak az emberek. Nem vagyok benne biztos, csak remélni tudom, hogy végre lesznek változtatások, az ígéretek, szavak helyett pedig tettek.
A képeket Carrara
