2011. február 3., csütörtök

Hegyomlás


Amióta ezen a környéken élek (kb. 7 hónapja) az olasz “frana” szó igencsak beépült a hétköznapi szókincsembe. Volt, hogy emiatt nem emntem dolgozni, az út, amin La Speziába megyek, egyszerűen járhatatlanná vált, mivel a domboldal leomlott, több, mint egy hónapja pedig egy kis falu, Tellaro lakosai vannak elvágva a külvilágtól. Egyetlenegy úton lehetett megközelíteni az egyébként festői szépségű falut (a Cinque Terre 6. településének is szokták nevezni, csak kicsit messzebb van), karácsony előtt azonban erre az útra is ráomlott a hegy. Éppen egy gyerekekkel teli busz haladt el ott, szerencsére még időben.

A falu lakosai azóta kocsival nem tudnak kimozdulni onnan, minden nap hajóval jutnak el a közeli Lericibe és onnan munkába, bevásárolni, stb. Most talán megnyitnak valami másik utat, de el lehet képzelni, milyen életük lehet ebben a helyzetben.

Ez egyébként egy elég gyakori probléma Olaszországban, itt Ligúriában pedig az igazán esős napokon sajnos nem újdonság. Köszönhető ez elsősorban a nem megfelelő építkezéseknek és a fák kivágásának…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése