Nina Zilli – egy ugrás a múltba

Régen nem tettem fel semmilyen olasz zenét, pedig néha jó dolog akár új előadókat megismerni vagy már ismert énekesek dalait újra meghallgatni. Mostanában megint többször “futottam bele” Nina Zilli dalaiba, így gondoltam, róla írok pár sort.

Nina Zilli szerintem üde színfolt az olasz zenei életben. Az utóbbi időben divatba jött a retró, a vintage az élet több területén is. Nina Zilli stílusával, öltözködésével, dalaival az 50-es, 60-as éveket idézi fel.

2009/2010-ben Ferzan Özpetek: Mine vaganti (Szerelem, pasta, tenger) filmjének betétdalával, a 50 mila lacrime-vel (50 ezer könny) válik híressé. 2010-ben a L’uomo che amava le donne című dallal szerepel és ér el 3. helyezést a Sanremói Dalfesztiválon a Fiatal tehetségek kategóriájában.

A következő években is (2011 és 2012) szerepel a fesztiválon és ő képviseli Olaszországot a 2012-es Eurovíziós Dalfesztiválon a L’amore é femmina című dallal, amellyel a 9. helyen végez.

Nektek bejön a stílusa vagy inkább más olasz énekeseket kedveltek?

Autót vezető, bicikliző, újságot olvasó “vakok”

Sajnos nem az orvostudomány valamelyik forradalmi találmányáról készülök beszámolni, hanem egy Olaszországban elterjedt csalásról, az ál-rokkantnyugdíjasságról. Az ilyen módon, az államon és a tisztes adófizető polgárokon élősködők ellen az utóbbi 2-3 évben az olasz hatóságok komolyan hadat üzentek. Szinte nem múlik el nap úgy, hogy valamelyik híradóban vagy aktualitással foglalkozó műsorban ne mutatnának be legalább egy ilyen esetet. A leglátványosabb természetesen az, amikor egy rokkantsági  nyugdíjat "élvező" "vak" személyt (természetesen jogosítvány nélküli, mert honnan lenne neki?) autóvezetésen, biciklizés vagy újságolvasás közben kapnak el. Az első esetet látván/hallván talán még el is mosolyodunk a helyzet abszurditása révén, de hamar lehervad a mosoly az arcunkról, amikor ezen tudósítások mindenapossá válnak.

Vizsgáljuk meg egy kicsit a tényeket és az adatokat. 2012 első 6 hónapjában 1565 álrokkantat füleltek le Olaszországban. Nagy részüket Dél-Olaszországban, de többször a valamelyik északi régióban lefülelt csalóról is kiderült, hogy Délről származik. Jelentős részük 5-10-15 vagy akár 20 éve élősködött így a társadalmon, tehát évente sok-sok millió euró látja a kárát ezeknek a trükköknek. Ezt a pénzt rengeteg más célra is lehetne fordítani, ha csak a témánál maradunk, például a középületek, hivatalok (sokszor egészségügyi intézmények!) akadálymentesítésére, mivel Olaszország ebben is jócskán le van maradva más európai országoktól. Én mindenestre szurkolok, hogy ez a küzdelem minél eredményesebb legyen, még akkor is, ha sok víznek kell még lefolynia ahhoz a Dunán (vagy inkább Pón, Teverén és Arnón), hogy ne az ügyeskedés, csalás legyen a követendő példa sokak számára ebben az országban. Mindenesetre bízom benne, hogy jó úton haladunk.

Carne salada – trentinói specialitás

Olaszország különböző részein az éghajlattól és a hagyományoktól függően más és más specialitásokat találhatunk. Párom rokonai révén gyakran járunk Trentinóban, így most egy jellegzetes trentinói ételt szeretnék Veletek megismertetni, a “carne salada-t”.

Szó szerint lefordítva sózott hús (carne salata), de ez nem adja vissza igazán ennek a húsnak a lényegét. A carne salada is egy ősi receptre vezethető vissza és (mint oly sok finom étel) a szükség szülte, vagyis az az igény, hogy a húst minél hosszabb ideig lehessen tárolni.

A Garda-tó északi részén az 1400-as évek óta él az a szokás, hogy a marhahúst babérlevéllel, borókabogyóval, sóval és fokhagymával ízesítve kőből készült tárolókba (pitari) teszik, nehéz köveket helyeznek rá és hosszasan érlelik.

Így egy nagyon ízletes húst kapunk, amit többféleképpen lehet elkészíteni: carpaccióként nyersen vékony szeletekre vágva, egy kis extraszűz olívaolajjal meglocsolva, néhány darab parmezánforgáccsal, egy kis rucolával vagy friss zöldséggel vagy carne salada alla griglia-ként: egy kicsit vastagabb szeletet pár másodpercre meggrillezve, köretként passzol hozzá a krumplipüré, brokkoli, friss zöldségek vagy (kicsit ütősebb) a bab. Én a grillezett változatot részesítem előnyben, de csak azért, mert valahogy nem tudtam még megbarátkozni a nyers hússal.

Trentinóban járva mindenesetre érdemes valamilyen formában megkóstolni.

Lucca (Toszkána)

Lucca a kedvenc városaim közé tartozik. Sok olasz várossal (főleg a szomszédos Pisával és Firenzével) ellentétben még nem özönlötték el a turisták, a városfal mögött azonban egy igazi ékszerdoboz rejtőzik. Elbűvölő szűk utcácskák, terek, tetőteraszok, templomok, tornyok, hangulatos kávézók, éttermek, üzletek. 

Egész egyszerűen egy élvezhető város azzal a fajta olaszos hangulattal, amit más helyeken a rengeteg turistacsoport egy kicsit elront. Persze Lucca sem ismeretlen az Olaszországot és főleg a Toszkánát felkereső utazók számára, de sokan kihagyják a programból, mivel nem büszkélkedik világhíres látnivalókkal. De ha szánunk rá egy kis időt (pár órát), igen kellemes meglepetéssel szolgálhat.

Lucca belvárosa egy 4 km hosszú, több száz éves fallal van körülvéve, amin egy gyönyörű, fákkal szegélyezett sétányt alakítottak ki. A helyiek általában ide járnak futni, biciklizni, sétálgatni, olvasni (sőt láttunk egy idős urat, aki olvasás közben el is bóbiskolt).

Jó ötlet körbesétálni vagy inkább körbebiciklizni a falon. Sok helyen bérelnek egyébként biciklit, a belvárosban is ideális közlekedési eszköz.

Lucca leghíresebb látnivalója a Piazza Anfiteatro. Itt az I. században egy amfiteátrum állt. Ma egy középkori épületekkel körbevett tér, éttermekkel, helyi specialitásokat árusító boltocskákkal.

Luccában számos templom található. A San Martino katedrálisban őrzik a Volto Santót (XII. sz.-i fakereszt Krisztussal).

A Piazza Anfiteatro közelében található San Frediano bazilika csodás mozaik homlokzattal büszkélkedik.

A legérdekesebb talán az ókori római fórum helyén álló, San Michele templom, fehér márvány homlokzatával, tetején Mihály arkangyal szobrával. A mellette levő tér a luccaiak egyik kedvenc találkozóhelye.

Ne feledkezzünk meg Lucca híres szülöttjéről, a Bohémélet, a Pillangókisasszony, a Tosca és a Turandot szerzőjéről, Giacomo Pucciniről (1858-1924) sem. A szülőházában kialakított múzeum a San Michele tér mellett egy kis utcában található.

Lucca több középkori toronnyal is büszkélkedik. A Torre Guinigi a torony tetejét ékesítő fák révén mindenkinek szemet szúr, de szép kilátás nyílik az óratoronyból (Torre delle Ore) is.

Önkéntes munkák világszerte

Az előző blogbejegyzéshez részben hasonló lehetőségre szeretném felhívni a figyelmeteket.

Ebben az esetben nem saját tapasztalat, legalábbis egyelőre, de mindenesetre megfontolandó lehetőség, ha valaki egy kicsit több időt (min. egy hetet, de inkább többet) szeretne külföldön tölteni, nem pénzszerzés, hanem inkább tapasztalatszerzés és egy kis nyelvtanulás céljából. Önkéntes munkáról van szó farmokon, ahol a ház környékén, kertben, gazdaságban végzett munkáért cserébe szállást, ellátást adnak. Így az önkéntesnek alkalma van megismerni egy másik kultúrát, felfedezni a környéket a szabadidőben, a nyelvet gyakorolni és (miért ne?) megtanulni egy kicsit kertészkedni.

Sőt, ha belegondolok, nem rossz lehetőség azoknak sem, akik ki szeretnének menni külföldre dolgozni: ha megvan a célország, város, a környékén lehetne például olyan önkéntes munkát vállalni, ahol lenne pár szabad óra is “igazi” munkalehetőség/szállás után kutatni vagy akár a házigazdák is segíthetnek. Így legalább betekintést is lehet nyerni az ottani életbe és komolyabb kockázat nélkül eldönteni, hogy tetszene-e ott.

Én ezeket az oldalakat találtam: http://www.helpx.net/  és http://www.workaway.info/, de egy kis kereséssel biztos sok más lehetőséget is lehet találni.

Egy hét ingyen egy európai országban – megjelent az új Grundtvig-katalógus!

Dübörög a gazdasági válság, a csapból más se folyik, csak hogy mennyire rossz a helyzet. Persze tény, hogy rengeteg nehézség van, de pont ilyenkor kell szerintem új lehetőségeket felfedezni. Ilyen például ez a Grundtvig-program is. Hányan hallottak közületek erről a nagyszerű lehetőségről? Szerintem szinte senki, leszámítva azokat, akiknek már én meséltem el az élményeimet, illetve akik arról a másik blogról érkeztek ide, ahonnan én is értesültem erről a programról.

Miről is van szó? Az Európai Unió által támogatott élethosszig tartó tanulás támogatásáról. Minden évben (2009 óta) megjelenik egy katalógus, amely adott év szeptemberétől a következő év augusztusáig tartalmaz 5-10 napos workshopokat Európa különböző országaiban. Minden EU-s állampolgárnak joga, hogy 3 évente részt vegyen egy ilyen workshopon. Egy kis idegennyelvtudás (legtöbbször az angol) elengedhetetlen. És ami miatt a blogbejegyzés elején elkezdtem emlegetni a válságot az az, hogy ez a lehetőség teljesen ingyenes! Biztos van, aki hitetlenkedik, párom is közéjük tartozott, így szívesen mesélek az én tapasztalatomról. Elöljáróban annyit, hogy az útiköltséget kifizetik, a szállodát, ellátást egyenesen a szervezők intézik, a workshop is ingyenes, egyedül valamicske költőpénzt nem árt vinni.

Személyes tapasztalatom tehát: már régóta el akartam menni Berlinbe vagy legalábbis német nyelvterületre (németül is tudok) és amikor megtudtam, hogy van ez a lehetőség, nem sokat haboztam. Végignéztem a katalógust, találtam jópár érdekes workshopot (a németek főleg a környezetvédelem területén szerveztek ilyeneket) és írtam kb. 10 helyre, a megadott e-mailcímekre, hogy lehet-e még jelentkezni és ha igen, küldjenek jelentkezési lapot. A legtöbb helyről küldtek is, két-három helyről írtak vissza, hogy már betelt, illetve lejárt a határidő. Én csak egyetlen helyre pályáztam végül is, Berlinbe, a téma pedig a környezetbarát életmód volt. A jelentkezéskor meg kellett indokolni, hogy miért pont ide jelentkezem, gyakorlatilag egy pár soros motivációs levelet kellett írni. 2-3 hét után pedig megjött a válasz, hogy mehetek májusban Berlinbe! Az utazást nekem kellett megszervezni, annyit írtak, hogy lehetőleg 200-300 eurónál ne kerüljön többe és tegyük el a jegyet, számlát, stb., hogy utána meg tudják téríteni a költségeket. Én repülővel mentem és első este a vacsoránál már el is kérték ezeket a papírokat, másnap reggel a workshop elején pedig mindenkinek odaadták borítékban a teljes összeget. A szállás egy háromcsillagos szállodában volt Berlinben, elég jó helyen, mindenkinek egyágyas szoba, reggeli, ebéd, vacsora a szállodában, plussz tízórai és uzsonna a workshop szünetében. A workshop egyébként hétfőtől péntekig tartott, 9-től kb. fél 4-ig. Első nap kaptunk bérletet is, jobban mondva ha jól emlékszem a Berlin Welcome Card-ot. Mindenestre a közlekedés ingyenes volt és kedvezményekre is jogosított a múzeumokban, illetve a szervezők hétfő délutánra befizettek minket egy buszos városnézésre is! Én csak lestem, micsoda szervezés!

Maga a workshop volt talán az egyetlen, ami egy kicsit alulmaradt a várakozásaimon. Voltak ötletes, érdekes programok, de néha egy kicsit unalmas volt, bár összességében azért jó volt. A résztvevők: én, mivel Olaszországban élek, olasznak számítottam ebben az esetben, Portugáliától kezdve Bulgárián át Lengyelországig elég jó kis nemzetközi társaság jött össze, az életkor 20-72 között volt. A workshop nyelve elvileg a német volt, de elfogadták azok jelentkezését is, akik angolul tudtak. Sajnos a nyelvtudás szintje jópár embernél igencsak hagyott kívánnivalót, az olasz srácnak én tolmácsoltam végig németről olaszra és volt két házaspár is, ahol a férfiaknak a nők fordítottak. A nyelvi nehézségeknek is volt tehát szerintem köszönhető, hogy a workshop nem volt olyan színvonalas, mint ahogy én azt vártam. Délután és este pedig szabadprogram volt, így lehetőségünk nyílt megismerni a várost és egymást is. Többen egy-két nappal hamarabb érkeztünk (elvileg vasárnap volt az érkezés napja), én csak szombatra találtam repülőjegyet, így egy éjszakát én fizettem magamnak egy ifjúsági szállón, de legalább több időm volt Berlinre.

Összességében nagyon jó élmény volt, jópár korombelivel sikerült összebarátkozni, hasznos infókkal is gazdagodtam a fenntartható életmód témában, a német nyelvet is gyakorolhattam, illetve megismertem Berlint!

A legújabb katalógus az alábbi linken tölthető le: http://ec.europa.eu/education/grundtvig/doc/catalogue12_en.pdf  vagy http://www.programmallp.it/index.php?id_cnt=903

A katalógust folyamatosan frissítik, egyelőre a szeptemberi-októberi workshopok találhatóak meg. (Amikor én tavaly jan-feb. körül keresgéltem, kb. 350 oldalas volt.)

Egyébként ahogy belenéztem a katalógusba az olasz workshopok nyelve angol, tehát nyugodtan jöhet, aki nem tud olaszul, hanem angolul!

Jó keresgélést mindenkinek, remélem sokan éltek ezzel a lehetőséggel!

Újra Olaszországban (Norvégia kontra Olaszország)

Stílusosan péntek 17-én (Olaszországban nem péntek 13-a, hanem 17-e a szerencsétlen a babona szerint) visszaérkeztünk a nyaralásból. Na de mivel mi nem vagyunk babonásak és mert amikor megvettük a repülőjegyet nem is tűnt fel, hogy milyen napra esik, nyugodtan repültünk. (Lehet, hogy ezért volt olyan olcsó a jegy arra a napra?)

Hazatértünk tehát Norvégiából: a kellemes időből (hatalmas szerencsénk volt, 20-23º C, napsütés, csak egy nap esett az eső meg egy másik nap borult volt az ég) az idei nyár legmelegebb napjaiba. Bele is gondoltam, milyen lehet vajon azoknak a norvégoknak, akik velünk utaztak, gondolom elsősorban Pisát, Firenzét és Toszkána egyéb részeit jöttek megnézni 37 º C-ban …

Mivel a blog Olaszországról szól, nem írok élménybeszámolót, hanem csak egy-két gondolatot, különbségeket, amik így ebben az egy hétben feltűntek. Persze az alapvető eltérések annyira nyilvánvalóak, hogy el sem kell hozzájuk utazni. Egy mediterrán országból egy skandináv országba, hmmm… A hőmérsékletből adódó különbség egyértelmű, ugyanígy a mentalitás is: kimondottan kellemes volt egy hétig nyugodtabb helyen lenni, egész jól hozzászoktunk. Időnként persze találkoztunk olasz/spanyol turistákkal, akiket sokszor már messziről lehetett hallani, egyéb alkalmakkor viszont örömmel láttam, hogy más olaszok is alkalmazkodtak a viszonyokhoz és normálisan viselkedtek. A nagy nyugodtságnak a haugesundi reptéren (innen indult vissza a gép) rögtön vége is szakadt, amikor a mögöttünk sorban álló olaszok hevesen vitatták meg norvégiai élményeiket, tapasztalataikat. Az más kérdés, hogy a túlzott nyugalom szerintem ugyanúgy nem jó, mint az állandó ordítozás.

Ami viszont újdonság volt, bár az is igaz, hogy korábban sose gondolkodtam el rajta, hogy a norvég lányok mennyivel sportosabbak, vagy legalábbis sportosabbnak tűnnek. Akármerre jártunk (és volt legalább 10 ház a környéken), bármilyen napszak is volt, láttunk valakit futni. Nagyon sok lányt, jóval kevesebb fiút. Ehhez a témához kapcsolódik az a felismerés is, hogy a norvég lányok, nők jóval természetesebbek és normális testalkatúak. Persze ott is vannak teltebbek, de Olaszországban szerintem sokkal nagyobb a különbség: sok nagyon sovány van és jópár igencsak telt. A rengeteg plasztikázott “szépségről” meg ne is beszéljünk. Más Olaszországban élőt nem zavar egyébként ez a rengeteg, nem természetes nő?

Az ételek kategóriájában természetesen messze az olaszok viszik el a pálmát. Egyrészt Norvégiában rettenetesen drága minden, másrészt pedig az éghajlatnak köszönhetően sok zöldség, gyümölcs távolról érkezik, az ízük se az igazi, köretként többször adtak krumplit, brokkolit, karfolt, répát, ami nálunk inkább télen jellemző. Így egy hét után kimondottan hiányoztak a zöldségek. A gyümölcsökkel kicsit jobb volt a helyzet, külön élmény volt, hogy kétszer is tudtam vadon termő málnát szedni!

Majd’ elfelejtettem az autóvezetést! Egy hét alatt nem láttunk egy balesetet sem, nem hallottunk egy dudaszót, ez a része nagyon pozitív volt. Az viszont, hogy általában 70-80 km/h-val lehet menni és a traffipaxot a lejtőre teszik, már kevésbé tetszett és egy kis stresszt is okozott (rettenetesen borsosak a büntetések). Ezzel pedig el is érkeztünk egy másik témához, az árakhoz, amikről csak annyit, hogy nagyon magasak. Ők jól élnek, ez látszik is, nem csoda, hogy nem akartak/akarnak az Eu-ba belépni …

A jólét ott is látszik, hogy az utak mentén (főleg néhány fjordnál láttuk ezt) kis asztalka, a cseresznye kis tálkákban, papírra az ár kiírva és egy doboz a pénznek: becsületkassza. Párom le is fényképezte, mondván: Olaszországban fél óra alatt az asztalkát is ellopnák!

Ami még kellemes benyomást kelt, hogy minden olyan rendezett: házak, kertek. Vagy nagyon rendesen és gyakran nyírják a füvet vagy mindenhol pont akkor jártunk az egy hét alatt, amikor éppen lenyírták.

Utolsóként (nem fontossági sorrendben) pedig vesszőparipám, a nyelvtudás. Oké, nem beszélt mindenki tökéletesen angolul, de mindenhol jól elboldogultunk az angollal: amikor valakit leszólítottunk az utcán valamilyen infóért, egyszer sem fordult elő, hogy ne beszélt volna valamilyen szinten angolul. Próbáld meg Olaszországban! Ja, az hogy a tévében a filmeket, sorozatokat eredeti nyelven adják norvég felirattal? Olaszországban szerintem az egész ország közösen sztrájkolna, ha ilyesmit próbálnának meg.

Most így hirtelen ezek az érdekességek ugrottak be, természetesen mindkét országnak megvannak a pozitívumai, negatívumai, teljesen más a mentalitás is, kihez mi áll közelebb. Talán a kettő egyvelege lenne az ideális, de az már talán utópia. Bergenben egyébként a halpiacon minden standon dolgozik legalább egy olasz srác: fél évet ott tölt (amikor jó idő van), másik félévre pedig visszamegy Olaszországba. Nem rossz megoldás.