2011. június 6., hétfő

Határozott idejű munkaszerződések

Most valami miatt szívesebben írok a munkáról, talán mert már nem idegesítem magam rajta. Érdekes ugyanis, hogy milyen szerződést kötöttek velünk. A 3 hetes tanfolyam után tehát jött a munkaszerződés. A munkaközvetítő irodával kötöttük meg, kemény 3 hónapos szerződést kaptunk. A határozott idejű szerződést már ismertem, de ilyen rövid időre még nem esett meg velem. (A szezonális munkát most nem számítom ide.) Na, de minden relatív, októberben rövidnek tűnt a 3 hónap, a lejárta (január) óta havonta (!) újítgatják a szerződést, gyakorlatilag egy hónapra kötik meg, aztán kb. két nappal a lejárta előtt küldik az sms-t, hogy lehet menni a hosszabbításért. De igazán biztosak soha nem lehetünk, hogy megint megújítják. Na, most már visszasírjuk a 3 hónapos szerződést is …
Képzelhetitek, hogy telik egy hónapunk: az első hét még oké, a második vége felé már elkezdődik a találgatás, hogy vajon a következő hónapban lesz-e még munkánk, a harmadik az innen-onnan hallott pletykák, légből kapott értesülések hete, ami aztán a negyedik héten tetőzik. És a következő hónapban minden előlről kezdődik. Igen, jogos a kérdés: milyen élet ez így? Na, mi is gyakran feltesszük ezt a kérdést. Ja, az esetleges másik kérdésre a válasz: igen, mindez teljesen legális Olaszországban. És a legdurvább az egészben az az, hogy ha ennek a cégnek nem lett volna lehetősége ilyen szerződéssel embereket felvenni, mi valószínűleg munka nélkül lettünk volna ezekben a hónapokban, annyira nincs munka ezen a környéken.
Egyébként ez a fajta szerződés hatszor hosszabbítható, tehát augusztusban 100%, hogy nem lesz munkánk, de egyelőre meg nem erősített hírek szerint már júliusra se hosszabbítják meg (nyáron nincs elég munka). Ez lenne gyakorlatilag a stop and go időszaka (azt hiszem minimum 23 nap, maximum talán nincs), amikor mindenkit otthon hagynak, utána meg szeptemberben előlről kezdődik az egész őrület - jobbik esetben, mert nem kötelesek újra felvenni. Azt persze, hogy felvesznek-e, akkor tudod meg, amikor felhívnak (ez lehet bármikor), nehogy már nyugodtan töltsd a nyarat.
A kicsit kellemesebb része az az, hogy itt van végkielégítés + a ki nem vett szabadságok (az első 6 hónapban nem vehettünk ki egy napot sem) + a 13. havi fizetés esedékes része. Így legalább eléldegélünk valahogy két hónapig, aztán szeptembertől újra munkakeresés (augusztusban felesleges, a legtöbb cég bezár 2-3 hétre).

3 megjegyzés:

  1. Szia!

    Ne haragudj, hogy így ismeretlenül zavarlak, de a google alapján akadtam a blogodra. Én most Észak-Olaszo.-ban dolgozom egy étteremben. Határozott idejű szerződésem van 06.10-01-10 kollektív szerződés. De szeptben szeretnk egy másik állás miatt itt felmondani. A szerződésemben erre nem tér ki pont, hogy ilyen esetben mi történik. Eyik ismerősöm szerint, mivel hat. idejű a munkaszerződés, ezért nekem ki kell fizetnem azokat a hónapokat melyeket nem dolgozok le(a bérem összegét) felmondás esetén. Ez így lenne? Én nem hiszem. Tudsz valami okosat Mondani? Előre is köszönöm.

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Olaszország híres sajnos a sok-sokféle szerződéseiről. A legbiztosabb az az, ha valamelyik szakszervezethez (sindacato), pl. Uil vagy Cgil fordulsz, mert ők segítenek akkor is ha majd esetleg a felmondáskor vagy utána gond van. Engem pl. nem fizettek ki rendesen az egyik helyen, a próbaidő utolsó napján mondtam fel, de akkor még nem voltam képben, hogy hova is fordulhatnék.
    Én is dolgoztam határozott idejű szerződéssel, csak én szállodában, ott ha jól emlékszem két hét felmondási idő volt. Ez mindig a kategóriától függ, az ott van a szerződéseden.
    Ami nekem van itt a call centernél szerződésem (egy hónapos), ott 8 nap a felmondási idő és ha valaki nem tartja be, pl. rögtön elmegy, akkor ki kell fizetnie a 8 napot a cégnek.
    Mindenképpen hivatalos helyet ajánlanék információ kéréséhez, próbáltam megnézni interneten is, de elég kuszának tűnik, mindig lehet valami picike dolog, ami elkerüli a figyelmünket.

    VálaszTörlés
  3. hetkoznapokolaszorszagban2011. augusztus 6. 17:58

    A zleokati is én vagyok, majd irj, hogy hogy sikerult felmondanod!

    VálaszTörlés