2012. augusztus 9., csütörtök

Egy hét nyaralás

Már egy pár hete szabadságon vagyok (vagy helyesebben kifejezve július közepétől nincs szerződésem augusztus végéig) és azt gondoltam, hogy majd most bepótolom az elmaradásomat a blogon. Na persze… Egy hétig Magyarországon voltam, a többi időt itthon (értsd Amegliában) töltöttem, de az idő valahogy nagyon elszaladt: szép időben természetesen tengerpart, esténként valamerre valami program mindig akadt, ha meg nem, legalább fagyizni meg sétálni mindig elmentünk, aztán végre elintéztem azokat az ügyeket, amiket már régebben el kellett volna (itt főleg a magyar jogosítvány elismertetésére gondolok, de megcsináltattam az adóbevallásomat is), tettem egy kört az üzletekben, mivel jó kis leárazások vannak, bár nem sokat vásároltam. Az utóbbi napok meg eléggé lekötöttek az olimpia jóvoltából is: vagy magyar vagy olasz érdekeltség szinte mindig volt. Most éppen Risztov Évának szurkoltunk párommal, aki annak ellenére, hogy olasz versenyző is volt (aki végül a harmadik helyen zárt), kijelentette, hogy a magyarnak szurkol, mert megérdemli, hogy nyerjen, így az utolsó 500 métert szinte mi is végigúsztuk Risztov Évával, akinek ezúton is gratulálunk a gyönyörű teljesítményért!
Az utóbbi hetek egyébként még nyaralásunk megtervezésével is teltek, mivel miután lefoglaltuk a repülőjegyet és az autót is kibéreltük, párom közölte, hogy az egész út megszervezése az én feladatom, ő majd csak a helyszínen akarja megtudni a programot (mentségére szóljon, hogy elég sok munkája volt még). Ennek egyrészt örültem, mert mindig is tetszett az utazásszervezés (másoddiplomámat idegenforgalom és szálloda szakon szereztem volna meg, ha nem jövök ki Olaszországba, így viszont már nem írtam meg a szakdogát), másrészt meg szép kis felelősség, mivel eddig csak egyszer nyaraltunk együtt: tavaly Bretagne-ban és mert idén nem egy olcsó országot választottunk. Úticélunk Norvégia (igen, gyakorlatilag elmenekülünk Olaszországból, a tömegből és a melegből), annak is délebbi része, gyakorlatilag Bergen, Oslo, Stavanger városok és néhány fjord, vízesés és minden, ami belefér ebbe a hétbe. Indulás holnap a pisai reptérről egyenesen Haugesundba, így egy hétig biztos nem leszek a blogon. A következő bejegyzésig kellemes nyarat mindenkinek!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése