Egy hét ingyen egy európai országban – megjelent az új Grundtvig-katalógus!

Dübörög a gazdasági válság, a csapból más se folyik, csak hogy mennyire rossz a helyzet. Persze tény, hogy rengeteg nehézség van, de pont ilyenkor kell szerintem új lehetőségeket felfedezni. Ilyen például ez a Grundtvig-program is. Hányan hallottak közületek erről a nagyszerű lehetőségről? Szerintem szinte senki, leszámítva azokat, akiknek már én meséltem el az élményeimet, illetve akik arról a másik blogról érkeztek ide, ahonnan én is értesültem erről a programról.

Miről is van szó? Az Európai Unió által támogatott élethosszig tartó tanulás támogatásáról. Minden évben (2009 óta) megjelenik egy katalógus, amely adott év szeptemberétől a következő év augusztusáig tartalmaz 5-10 napos workshopokat Európa különböző országaiban. Minden EU-s állampolgárnak joga, hogy 3 évente részt vegyen egy ilyen workshopon. Egy kis idegennyelvtudás (legtöbbször az angol) elengedhetetlen. És ami miatt a blogbejegyzés elején elkezdtem emlegetni a válságot az az, hogy ez a lehetőség teljesen ingyenes! Biztos van, aki hitetlenkedik, párom is közéjük tartozott, így szívesen mesélek az én tapasztalatomról. Elöljáróban annyit, hogy az útiköltséget kifizetik, a szállodát, ellátást egyenesen a szervezők intézik, a workshop is ingyenes, egyedül valamicske költőpénzt nem árt vinni.

Személyes tapasztalatom tehát: már régóta el akartam menni Berlinbe vagy legalábbis német nyelvterületre (németül is tudok) és amikor megtudtam, hogy van ez a lehetőség, nem sokat haboztam. Végignéztem a katalógust, találtam jópár érdekes workshopot (a németek főleg a környezetvédelem területén szerveztek ilyeneket) és írtam kb. 10 helyre, a megadott e-mailcímekre, hogy lehet-e még jelentkezni és ha igen, küldjenek jelentkezési lapot. A legtöbb helyről küldtek is, két-három helyről írtak vissza, hogy már betelt, illetve lejárt a határidő. Én csak egyetlen helyre pályáztam végül is, Berlinbe, a téma pedig a környezetbarát életmód volt. A jelentkezéskor meg kellett indokolni, hogy miért pont ide jelentkezem, gyakorlatilag egy pár soros motivációs levelet kellett írni. 2-3 hét után pedig megjött a válasz, hogy mehetek májusban Berlinbe! Az utazást nekem kellett megszervezni, annyit írtak, hogy lehetőleg 200-300 eurónál ne kerüljön többe és tegyük el a jegyet, számlát, stb., hogy utána meg tudják téríteni a költségeket. Én repülővel mentem és első este a vacsoránál már el is kérték ezeket a papírokat, másnap reggel a workshop elején pedig mindenkinek odaadták borítékban a teljes összeget. A szállás egy háromcsillagos szállodában volt Berlinben, elég jó helyen, mindenkinek egyágyas szoba, reggeli, ebéd, vacsora a szállodában, plussz tízórai és uzsonna a workshop szünetében. A workshop egyébként hétfőtől péntekig tartott, 9-től kb. fél 4-ig. Első nap kaptunk bérletet is, jobban mondva ha jól emlékszem a Berlin Welcome Card-ot. Mindenestre a közlekedés ingyenes volt és kedvezményekre is jogosított a múzeumokban, illetve a szervezők hétfő délutánra befizettek minket egy buszos városnézésre is! Én csak lestem, micsoda szervezés!

Maga a workshop volt talán az egyetlen, ami egy kicsit alulmaradt a várakozásaimon. Voltak ötletes, érdekes programok, de néha egy kicsit unalmas volt, bár összességében azért jó volt. A résztvevők: én, mivel Olaszországban élek, olasznak számítottam ebben az esetben, Portugáliától kezdve Bulgárián át Lengyelországig elég jó kis nemzetközi társaság jött össze, az életkor 20-72 között volt. A workshop nyelve elvileg a német volt, de elfogadták azok jelentkezését is, akik angolul tudtak. Sajnos a nyelvtudás szintje jópár embernél igencsak hagyott kívánnivalót, az olasz srácnak én tolmácsoltam végig németről olaszra és volt két házaspár is, ahol a férfiaknak a nők fordítottak. A nyelvi nehézségeknek is volt tehát szerintem köszönhető, hogy a workshop nem volt olyan színvonalas, mint ahogy én azt vártam. Délután és este pedig szabadprogram volt, így lehetőségünk nyílt megismerni a várost és egymást is. Többen egy-két nappal hamarabb érkeztünk (elvileg vasárnap volt az érkezés napja), én csak szombatra találtam repülőjegyet, így egy éjszakát én fizettem magamnak egy ifjúsági szállón, de legalább több időm volt Berlinre.

Összességében nagyon jó élmény volt, jópár korombelivel sikerült összebarátkozni, hasznos infókkal is gazdagodtam a fenntartható életmód témában, a német nyelvet is gyakorolhattam, illetve megismertem Berlint!

A legújabb katalógus az alábbi linken tölthető le: http://ec.europa.eu/education/grundtvig/doc/catalogue12_en.pdf  vagy http://www.programmallp.it/index.php?id_cnt=903

A katalógust folyamatosan frissítik, egyelőre a szeptemberi-októberi workshopok találhatóak meg. (Amikor én tavaly jan-feb. körül keresgéltem, kb. 350 oldalas volt.)

Egyébként ahogy belenéztem a katalógusba az olasz workshopok nyelve angol, tehát nyugodtan jöhet, aki nem tud olaszul, hanem angolul!

Jó keresgélést mindenkinek, remélem sokan éltek ezzel a lehetőséggel!

Újra Olaszországban (Norvégia kontra Olaszország)

Stílusosan péntek 17-én (Olaszországban nem péntek 13-a, hanem 17-e a szerencsétlen a babona szerint) visszaérkeztünk a nyaralásból. Na de mivel mi nem vagyunk babonásak és mert amikor megvettük a repülőjegyet nem is tűnt fel, hogy milyen napra esik, nyugodtan repültünk. (Lehet, hogy ezért volt olyan olcsó a jegy arra a napra?)

Hazatértünk tehát Norvégiából: a kellemes időből (hatalmas szerencsénk volt, 20-23º C, napsütés, csak egy nap esett az eső meg egy másik nap borult volt az ég) az idei nyár legmelegebb napjaiba. Bele is gondoltam, milyen lehet vajon azoknak a norvégoknak, akik velünk utaztak, gondolom elsősorban Pisát, Firenzét és Toszkána egyéb részeit jöttek megnézni 37 º C-ban …

Mivel a blog Olaszországról szól, nem írok élménybeszámolót, hanem csak egy-két gondolatot, különbségeket, amik így ebben az egy hétben feltűntek. Persze az alapvető eltérések annyira nyilvánvalóak, hogy el sem kell hozzájuk utazni. Egy mediterrán országból egy skandináv országba, hmmm… A hőmérsékletből adódó különbség egyértelmű, ugyanígy a mentalitás is: kimondottan kellemes volt egy hétig nyugodtabb helyen lenni, egész jól hozzászoktunk. Időnként persze találkoztunk olasz/spanyol turistákkal, akiket sokszor már messziről lehetett hallani, egyéb alkalmakkor viszont örömmel láttam, hogy más olaszok is alkalmazkodtak a viszonyokhoz és normálisan viselkedtek. A nagy nyugodtságnak a haugesundi reptéren (innen indult vissza a gép) rögtön vége is szakadt, amikor a mögöttünk sorban álló olaszok hevesen vitatták meg norvégiai élményeiket, tapasztalataikat. Az más kérdés, hogy a túlzott nyugalom szerintem ugyanúgy nem jó, mint az állandó ordítozás.

Ami viszont újdonság volt, bár az is igaz, hogy korábban sose gondolkodtam el rajta, hogy a norvég lányok mennyivel sportosabbak, vagy legalábbis sportosabbnak tűnnek. Akármerre jártunk (és volt legalább 10 ház a környéken), bármilyen napszak is volt, láttunk valakit futni. Nagyon sok lányt, jóval kevesebb fiút. Ehhez a témához kapcsolódik az a felismerés is, hogy a norvég lányok, nők jóval természetesebbek és normális testalkatúak. Persze ott is vannak teltebbek, de Olaszországban szerintem sokkal nagyobb a különbség: sok nagyon sovány van és jópár igencsak telt. A rengeteg plasztikázott “szépségről” meg ne is beszéljünk. Más Olaszországban élőt nem zavar egyébként ez a rengeteg, nem természetes nő?

Az ételek kategóriájában természetesen messze az olaszok viszik el a pálmát. Egyrészt Norvégiában rettenetesen drága minden, másrészt pedig az éghajlatnak köszönhetően sok zöldség, gyümölcs távolról érkezik, az ízük se az igazi, köretként többször adtak krumplit, brokkolit, karfolt, répát, ami nálunk inkább télen jellemző. Így egy hét után kimondottan hiányoztak a zöldségek. A gyümölcsökkel kicsit jobb volt a helyzet, külön élmény volt, hogy kétszer is tudtam vadon termő málnát szedni!

Majd’ elfelejtettem az autóvezetést! Egy hét alatt nem láttunk egy balesetet sem, nem hallottunk egy dudaszót, ez a része nagyon pozitív volt. Az viszont, hogy általában 70-80 km/h-val lehet menni és a traffipaxot a lejtőre teszik, már kevésbé tetszett és egy kis stresszt is okozott (rettenetesen borsosak a büntetések). Ezzel pedig el is érkeztünk egy másik témához, az árakhoz, amikről csak annyit, hogy nagyon magasak. Ők jól élnek, ez látszik is, nem csoda, hogy nem akartak/akarnak az Eu-ba belépni …

A jólét ott is látszik, hogy az utak mentén (főleg néhány fjordnál láttuk ezt) kis asztalka, a cseresznye kis tálkákban, papírra az ár kiírva és egy doboz a pénznek: becsületkassza. Párom le is fényképezte, mondván: Olaszországban fél óra alatt az asztalkát is ellopnák!

Ami még kellemes benyomást kelt, hogy minden olyan rendezett: házak, kertek. Vagy nagyon rendesen és gyakran nyírják a füvet vagy mindenhol pont akkor jártunk az egy hét alatt, amikor éppen lenyírták.

Utolsóként (nem fontossági sorrendben) pedig vesszőparipám, a nyelvtudás. Oké, nem beszélt mindenki tökéletesen angolul, de mindenhol jól elboldogultunk az angollal: amikor valakit leszólítottunk az utcán valamilyen infóért, egyszer sem fordult elő, hogy ne beszélt volna valamilyen szinten angolul. Próbáld meg Olaszországban! Ja, az hogy a tévében a filmeket, sorozatokat eredeti nyelven adják norvég felirattal? Olaszországban szerintem az egész ország közösen sztrájkolna, ha ilyesmit próbálnának meg.

Most így hirtelen ezek az érdekességek ugrottak be, természetesen mindkét országnak megvannak a pozitívumai, negatívumai, teljesen más a mentalitás is, kihez mi áll közelebb. Talán a kettő egyvelege lenne az ideális, de az már talán utópia. Bergenben egyébként a halpiacon minden standon dolgozik legalább egy olasz srác: fél évet ott tölt (amikor jó idő van), másik félévre pedig visszamegy Olaszországba. Nem rossz megoldás.

Egy hét nyaralás

Már egy pár hete szabadságon vagyok (vagy helyesebben kifejezve július közepétől nincs szerződésem augusztus végéig) és azt gondoltam, hogy majd most bepótolom az elmaradásomat a blogon. Na persze… Egy hétig Magyarországon voltam, a többi időt itthon (értsd Amegliában) töltöttem, de az idő valahogy nagyon elszaladt: szép időben természetesen tengerpart, esténként valamerre valami program mindig akadt, ha meg nem, legalább fagyizni meg sétálni mindig elmentünk, aztán végre elintéztem azokat az ügyeket, amiket már régebben el kellett volna (itt főleg a magyar jogosítvány elismertetésére gondolok, de megcsináltattam az adóbevallásomat is), tettem egy kört az üzletekben, mivel jó kis leárazások vannak, bár nem sokat vásároltam. Az utóbbi napok meg eléggé lekötöttek az olimpia jóvoltából is: vagy magyar vagy olasz érdekeltség szinte mindig volt. Most éppen Risztov Évának szurkoltunk párommal, aki annak ellenére, hogy olasz versenyző is volt (aki végül a harmadik helyen zárt), kijelentette, hogy a magyarnak szurkol, mert megérdemli, hogy nyerjen, így az utolsó 500 métert szinte mi is végigúsztuk Risztov Évával, akinek ezúton is gratulálunk a gyönyörű teljesítményért!

Az utóbbi hetek egyébként még nyaralásunk megtervezésével is teltek, mivel miután lefoglaltuk a repülőjegyet és az autót is kibéreltük, párom közölte, hogy az egész út megszervezése az én feladatom, ő majd csak a helyszínen akarja megtudni a programot (mentségére szóljon, hogy elég sok munkája volt még). Ennek egyrészt örültem, mert mindig is tetszett az utazásszervezés (másoddiplomámat idegenforgalom és szálloda szakon szereztem volna meg, ha nem jövök ki Olaszországba, így viszont már nem írtam meg a szakdogát), másrészt meg szép kis felelősség, mivel eddig csak egyszer nyaraltunk együtt: tavaly Bretagne-ban és mert idén nem egy olcsó országot választottunk. Úticélunk Norvégia (igen, gyakorlatilag elmenekülünk Olaszországból, a tömegből és a melegből), annak is délebbi része, gyakorlatilag Bergen, Oslo, Stavanger városok és néhány fjord, vízesés és minden, ami belefér ebbe a hétbe. Indulás holnap a pisai reptérről egyenesen Haugesundba, így egy hétig biztos nem leszek a blogon. A következő bejegyzésig kellemes nyarat mindenkinek!

Naplemente Portovenerében

Már néhány hete, hogy elugrottunk ismét Portovenerébe. A környékünkön rengeteg csodás hely van, de sokan, akik itt laknak, úgy hozzászoktak, hogy nem is mennek el újra ezekre a helyekre akár évekig (évtizedekig). Mi viszont úgy gondoltuk, hogy bizonyos időközönként igenis újra felkeressük ezeket a helyeket: a Cinque Terrére általában tavasszal vagy ősszel megyünk, elkerülvén a turisták invázióját. Portovenere is gyönyörű, de nyáron szintén sok turistával. Mi azt gondoltuk ki, hogy mivel még sose láttuk a naplementét ott, jó alkalom lenne megnézni. Felpakoltunk tehát szendvicsekkel és innivalóval és felpattantunk a scoterre. Ez elég jó megoldás volt így válság idején: nem kellett drága étteremre költeni, csak a fagyira és egy fantasztikus helyen nézhettük meg a naplementét! Sétálgatás közben megszületett az ötlet a következő alkalomra is: egy picit korábban menni és a szikláknál fürdeni egyet a vízben, naplemente és vacsi előtt, ahogy azt néhányan most is tették.

A szép élmény mellett mi a tanulság? Újra felfedezni olyan helyeket a közelben, ahol már régebben jártunk vagy egy másik időpontban, más formában meglátogatni. (Persze tisztában vagyok vele, hogy mi ebből a szempontból igencsak szerencsés részen lakunk, de itt is sokan elmennek ám a szépségek mellett.)